1.Forró víz
A legújabb őrületre az Országos Mentőszolgálat is felhívta a figyelmet azzal, hogy senki ne próbálja meg. Idehaza még szerencsére nem akadt, aki végrehajtotta volna – vagy legalábbis nem tudunk róla. A kihívás az, hogy magunkra öntünk egy vödör forró vizet. Csakhogy ezzel olyan súlyos égési sérüléseket okozhatunk, amibe akár bele is halhatunk.
2.Rövidital
Az ötlet – naná! – az oroszok fejéből pattant ki, de pillanatok alatt világszerte „honosították”. Fél perc áll rendelkezésünkre, hogy tizenöt felest elfogyasszunk. Ez viszont óriási kockázattal jár. A gyomrunk ugyanis képtelen ennyi alkoholt egyszerre befogadni, ráadásul könnyen alkoholmérgezést kaphatunk.
3.Habanero
A világ legerősebb paprikái közé sorolják a habanerót. Valóságos kínszenvedés egy falat elfogyasztása is belőle, nemhogy tíz. Ennyit viszont a legprofibbak akár egy perc alatt behabzsolnak. Az biztos, garantált a pokoli gyomorégés.
4.Extrém szelfi
Ebbe a kihívásba már rengetegen belehaltak. Nemrégiben egy fiatal magyar lány is életét vesztette Szardínián, amikor magával ragadta a háborgó tenger. A kettyós résztvevők azonban többnyire magas toronyházak szélére kiállva készítenek képet magukról. Egy rossz mozdulat, és egészen biztosan az lesz életük utolsó szelfije.
5.Fahéj
Ezt a fűszert nagy mennyiségben lehetetlen lenyelni. Egy púpos evőkanálnyitól kis túlzással tűzokádó sárkánnyá változunk, a fűszer ugyanis heves prüszkölést és köhögést vált ki. Az orvosok szerint a fahéjszemcsék könnyen a tüdőbe juthatnak, így akár meg is fulladhatunk.
+1.Jegesvödör
Ez már régi móka, de még ma is sokan megteszik. Több szempontból is kakukktojás, mert egyrészt jótékony célt szolgál, egy bénulással járó betegségben szenvedők támogatására találták ki - másrészt az előző kihívásokkal ellentétben jóval veszélytelenebb. A feladat ugyanaz, mint a forró vízzel: a fejünkre öntünk egy vödör jeges vizet. Az akcióhoz a magyar Palvin Barbi is csatlakozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.