Noha sosem volt igazán nagy darab, már kisgyerekként is többen megjegyezték neki, mekkora a lába. Persze a Dublinban élő, kiskorától aktívan táncoló Niamh Fitzpatrick akkor még nem tudta: az nem zsír, hanem izom. Azonban egészen 15 éves koráig nem történt nagyobb baj - akkor azonban barátjának köszönhetően egyik pillanatról a másikra elindult a lejtőn. A fiú ugyanis egyenesen kövérnek titulálta - majd szakított vele egy másik lány miatt - Niamh pedig képtelen volt másra gondolni, mint hogy fogynia kell.
Happily Niamh's now well, but at her most ill she'd do 50,000 sit-ups a day. She spoke to @erincardiff https://t.co/LbNNF94RV8 pic.twitter.com/BpT5YppDjW
— PA Real Life (@PA_Real_Life) 2017. július 7.
“Egyetlen hónap alatt elvesztettem az irányítást. Addig csökkentettem az ételadagomat, míg gyakorlatilag semmit nem ettem már. Eleinte rendes ebédet vittem a suliba, aztán már csak egy szendvicset, végül már kenyeret se” - mesélte, hozzátéve: az ételmegvonás mellett folyamatosan edzett. Naponta 50 000 (!) felülést csinált, javarészt titokban. Gyakran akkor is tornázott, amikor mások aludtak.
“Minden percben, amikor egyedül voltam, edzettem. Volt, hogy kimentem a vécére, hogy tornázhassak anélkül, hogy valaki észrevenne.”
Több hónap mélyrepülés után sikerült beismernie a tinilánynak: segítségre van szüksége. Azonban amilyen gyors volt az út a mélybe, olyan nehéz volt visszatalálni a normális életbe: a fiatal lány öt évet töltött kórházról kórházra járva. Végül már a pszichiátrián kötött ki, ahol folyamatosan felügyelték, és csövön keresztül táplálták. Amikor a legrosszabb állapotban volt, ötéveseknek szánt ruhákat kellett hordania - írja a Sun.
Niamh Fitzpatrick mára visszanyerte önbizalmát és egészséges kapcsolatát is az ételekkel. Dublinban vezet egy balettiskolát, emellett igyekszik minél több embernek beszámolni anorexiájáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.