Részegen, az udvaron gázolták halálra a kutyát, és ezzel még nem ért véget a család kálváriája - 18+ videó

Részegen, az udvaron gázolták halálra a kutyát, és ezzel még nem ért véget a család kálváriája - 18+ videó

18+
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 19. 11:30
Fr. Zs.

150 kilométeres sebességgel száguldott bele egy autó Bancsik András és családja vásárosnaményi házának kapujába a minap, este tíz óra tájékában. A száguldó autó mindent elsodort, ami az útjába került többek között a család tízéves német juhász kutyáját, Hárlit.

Az esetről videó is készült, amit maga a család tett közzé az alábbi leírással: „A sofőr és utasa csontrészegen, 150 km/h sebességgel, fékezés nélkül berepültek az udvaromra, és a házat tíz éve hűségesen szolgáló német juhász kutyánkat kegyetlenül legyilkolták. A vesztét a hűsége okozta, mert most is a kapunál ránk vigyázott. Az én halálom is perceken múlt, mivel a barbárok rombolása előtt három perccel a kutyával beszélgettem a kapuban, s kértem, hogy éjszaka vigyázzon ránk. Megtette.” Szegény pára 26 métert repült a BMW felett a 350 kilós vaskapuval együtt, s minden porcikája összetört. A videón látható, hogy az elkövetők elszöktek a helyszínről. A rendőrség végül elfogta őket. Bancsik András, a ház tulajdonosa elmondta, a kutyus még élt, amikor megtalálták.

– Rögtön kirohantunk, amikor hallottuk a csattanást. A feleségem Hárlihoz ment, aki még épp meg tudta emelni a fejét, hogy ránézzen, aztán visszacsuklott a földre és elpusztult. Próbáltuk bevinni az állatkórházba, de akkor már késő volt. A legszörnyűbb az egészben, hogy rengetegszer szóltunk: változtassák meg az útirányt, mivel egyenesen a mi házunk fele lejt a szemben lévő utca. Ez télen kifejezetten ijesztő tud lenni, mert becsúsznak az autók elénk a jég miatt – meséli elkeseredetten András.

A BMW-t ráadásul Bancsikéknak kellett elszállíttatnia, mivel a károkozók rokonai közölték: nekik erre nem telik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.