Rendőrök vitték el a BKK rendszerének hibáira figyelmeztető fiatalt

Rendőrök vitték el a BKK rendszerének hibáira figyelmeztető fiatalt

BKK
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 21. 14:42
Bors

A 24.hu értesülése szerint az éjjel rendőrök jelentek meg annál a fiatalembernél, aki észrevett egy biztonsági rést a BKK nem rég átadott online jegyrendszerében. A fiatalember 50 forintért tudta megvenni az egyébként 9500 forintba kerülő havi bérletet, majd miután erről bizonyosságot szerzett, jelezte a hibát a BKK-nak. A fővárosi közlekedési vállalat pedig azonnal feljelentette a biztonsági rést feltáró fiatalt, akiért az éjszaka rendőrök mentek, hogy kihallgatásra vigyék. A fiú korábban azt mondta, hogy segítő szándék vezérelte, ahogy észrevette a hibát, jelezte azt a vállalat felé, ám választ nem kapott.

Az ügy érdekessége, hogy a fiatalember nem is budapesti, vagyis az 50 forintért vásárolt, és azóta már a cég által letiltott bérletet nem is nagyon tudta volna használni.

A 24.hu kérdésére a rendőrség azt válaszolta, hogy az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda információs rendszer vagy adat megsértése vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, amelynek határideje 2017. szeptember 15.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.