Aktuális

Megszakította férfivá válását a transznemű lány, hogy megszülhesse kislányát

Bors

Létrehozva: 2017.07.08.

Nem mindennapi életet él az angol Hayden Cross, bár pont azt szeretné, ha teljesen átlagos lehetne. Mindössze 21 éves, de máris történelmet írt: ő az első brit (jogi értelemben vett) férfi, aki gyermeket hozott a világra – ráadásul nem akármilyen körülmények között.

Hayden Cross kislányként, Paige néven jött a világra, majd ahogy cseperedett, egyre inkább azt érezte, ő valójában fiú és a világ számára is azzá akar válni. Végül belevágott a nemátalakító műtétsorozatba. Három éve, azaz 18 éves kora óta hivatalosan is férfi, hormonokkal kezelik, amitől arcszőrzete és mélyebb hangja lett.

Ő azonban így sem érezte teljesnek magát: bár még nagyon fiatal volt, gyermekre vágyott – társra azonban nem. Úgy gondolta, lefagyasztatja petesejtjeit, amiket majd később egy nőbe ültetnek, aki kihordhatja a gyermeket. Ez az eljárás azonban túlságosan is költségesnek bizonyult, így váratlan döntést hozott; leállt a hormonokkal, hogy önmaga hordhassa ki gyermekét, mielőtt már túlságosan késő lenne ehhez. Nem túl szokványos módon az interneten kért segítséget a megtermékenyítéshez, a Facebookon. 

– Szeptemberben lettem terhes egy spermadonortól – mondta el Hayden a The Sunnak. – Beléptem egy Facebook csoportba, és találtam egyet. Le volt rendezve, fizetnem sem kellett. A férfi eljött a házamhoz, letette a fiolát a spermájával, én pedig befecskendeztem. Két hét múlva rájöttem, terhes vagyok.

[ia_social_309025]

Hayden szándékosan nem tartja a kapcsolatot az „apával”, még a nevét sem kérdezte meg.

– Vegyes érzéseim voltak. Örültem, de várandósnak lenni nagyon női dolog, ez pedig ellenkezett azzal, aki vagyok. Tudtam, hogy a terhesség hátráltatja majd az átalakulásomat. Adtam magamnak valamit, de ugyanakkor el is vettem.

Mivel még nem egészen teljes az nemváltás, képes volt kihordani a gyermeket, szoptatni azonban már nem tudja őt, ráadásul minél előbb szeretné folytatni átalakulását.

Kislánya, Trinity-Leigh végül június közepén született, egészségesen, császármetszéssel jött a világra.

– Ő az én angyalkám – lelkendezett Hayden.

– Biztosítani szeretném neki azt a gyermekkort, amit megérdemel. Meg szeretnék adni neki minden lehetőséget egy boldog élethez.

És ha ez az egész nem lenne már így is elég bizarr: néhány nappal azután, hogy Hayden anyává/apává vált, lett egy kisöccse is, mivel édesanyjával szinte egy időben lettek terhesek.

Anyák, akik apák lettek

A világ legelső szülő férfija az amerikai Thomas Beatie volt, aki 2008-ban adott életet kislányának. A most 43 éves Thomas maga is lányként született, így természetes úton esett teherbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről