Sok a bohóc Magyarországon, de igazán jó kevés van – állítja Méhes Csaba pantomimművész. Az 1970-es évek óta most először indul itthon bohócképzés az artistaiskolában. Az induló osztály egyik vezetője Méhes Csaba, aki elmondja, mitől jó a bohóc.
– Rengetegen dolgoznak ugyan most is a szakmában, de nagyon sok bohóc egyszerűen ijesztő, zargatja az embereket. A baj ezzel elsősorban az, hogy a gyerekek gyakorlatilag befogadóak mindennel, sajnos ezáltal a silány minőséggel is – meséli Csaba, aki szerint az igazi bohócsághoz szükség van egyfajta belső pluszra.
– Ez a szakma csak félig tanulható, ha valakiben nincs meg a belső érzék, akkor a szórakoztatás átcsaphat ripacskodásba. Az iskolában olyan tárgyakat tanítunk, amik a bohóclét alapjaihoz szükségesek, a többit maguknak kell hozzátenni. Például lesz cirkusztörténet, pantomim-, tánc- és zeneóra, még sminkelni is megtanítjuk őket. Egy idő után szakosodni is lesz lehetőségük a hallgatóknak, hiszen sokféle bohóc létezik. Van, aki artista és bohóc egyben, de van, aki inkább a klasszikusabb irányt érzi magáénak. A szak egyfajta hiánypótlás, mert nem tűnnek el sosem a bohócok, de fontos, hogy minőségileg is olyat nyújtsanak, hogy az embereknek ne a horrorfilmes ijesztgetés jusson eszükbe, ha a cirkuszra gondolnak – mondja lelkesen Csaba.
Az OKJ-s képzés szeptembertől indul és két évig tart a Baross Imre Artistaképző Szakgimnáziumban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.