Kilencemeletnyi(!) esést élt túl Mir-Murr

Kilencemeletnyi(!) esést élt túl Mir-Murr

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 24. 12:30
L. B.

Járókelők találtak rá arra a másfél éves macskára, amely egy III. kerületi panellakás kilencedik emeletéről zuhant ki. Először nem is sejtették, hogy mi történhetett, mert a Mir-murra keresztelt cicának nem voltak látható sérülései. Végül értesítették az Állatmentő Szolgálat Alapítványt. 

– Először elvittem egy állatorvoshoz, ahol – azon kívül, hogy nem képes lábra állni – nem tudtak megállapítani semmit, majd a röntgenfelvételek kimutatták: néhány csigolyáján lévő tüske letört, a gerincvelője pedig nyomás alá került – mesélte lapunknak az alapítvány elnöke, Somogyi Zoltán, aki a diagnózis után egy ge-rincspecialistához is elvitte az ivartalanított kandúrt. Az újabb vizsgálatok után szerencsére kiderült, hogy nincs szükség műtétre, Mir-murr állapota ugyanis folyamatosan javul.

A nap végére aztán a cica gazdája is meg lett, így fény derült a baleset megrendítő körülményeire is. A kilencediken élő család egyik tagja nem húzta le megfelelően a redőnyt, ezért a cica egy vétlen mozdulatot követően kibukott az ablakon. Jelenleg még mindig az állatmentőknél van a kandúr, és csak akkor adják vissza, ha a tulaj egy védőháló segítségével macskabiztossá teszi a lakást.

– Folyamatosan kapcsolatban va-gyunk a családdal. Tudják, hogy hatalmasat hibáztak és dolgoznak azon, hogy az otthonuk cicabiztos legyen. Mi is szeretnénk, hogy a saját környezetében regenerálódjon szegény, nálunk ugyanis nincs túl jó étvágya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.