Két évre is leültethetik a BKK-t meghekkelő srácot

Két évre is leültethetik a BKK-t meghekkelő srácot

feljelentés
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 22. 10:30
M. S.

Gyanúsítottként előállították a rendőrök azt a fiatalt, aki észrevett egy biztonsági rést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) in­ternetes értékesítési rendszerében, és ötven forintért vett egy bérletet. A 18 éves srác állítja: ő jó szándékkal cselekedett, hogy tesztelje, sebezhető-e az online rendszer. Rá­adásul tettét percekkel később maga jelezte a BKK-nak. Választ nem kapott, cserébe viszont feljelentették.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozóirodája információs rendszer vagy adat megsértése nevű vétség gyanújával indított eljárást. A fiatalember szabadlábon véde­kezik.

– Nekem úgy tűnik, hogy ez a cselekedet semmilyen veszélyt nem jelent a társadalomra, az elkövető önmaga tárta fel a cselekményét, és elmondása szerint a cég érdekeit tartotta szem előtt – adott szakvéleményt a Borsnak az ügytől független jo­gász, dr. Kamarás Péter. – Meg­lepő, hogy a BKK feljelentésre szánta el magát. Bár a vétségért legszigorúbb esetben kétéves szabadságvesztés is kiszabható, a konkrét esetben könnyen előfordulhat, hogy a rendőrség az említett okok miatt megszünteti a nyomozást – latolgatta az ügyvéd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.