Ma, azaz szerdán tartják a második kő-papír-olló-bajnokságot Budapesten. Az ötletgazdák olyan játékokat szerveznek, amikben bárki ingyen részt vehet, és közösségépítő erejük van. A kő-papír-ollózás mellett így jött létre például a kacsázó és a papírrepülő-dobó verseny.
– Az első, tavaszi kő-papír-olló-forduló annyira sikeres volt, hogy a meghirdetés után pár nappal már több szponzor jelezte, hogy ajándéktárgyakkal, nyereményekkel támogatná a rendezvényt. A main kívül még két verseny lesz, a legjobbak pedig majd jövőre csapnak össze egy szuperdöntőn. A végső győztes a dicsőség mellett kvalifikálja magát egy nemzetközi megmérettetésre is Japánba – magyarázta a Borsnak az egyik főszervező, Tarnóczi Balázs.
KÅ-papÃr-olló bajnokságHa ott voltál azért, ha nem azért...ilyen volt az elsÅ KÅ-papÃr-olló bajnokság a Citadellán! Találkozunk legközelebb (is)?! ;) Ãs köszönjük a zenét a Movits!-nek! #gibbongames #gg #citadella #kÅ #papÃr #olló #verseny #bajnokság #fun #gyereel #budapest #viwavitaminwater #movits
Közzétette: Gibbon Games â 2017. május 10.
A távol-keleti országban annyira népszerű a „sportág”, hogy évről évre több tízezres csarnokokat is képesek megtölteni a lelkes fiatalok. Nem csak nemzetközi ligájuk van, de a három alapvető szimbólum mellett még bevezettek további tizenhatot.
– Azt szeretnénk, hogy az emberek a rendezvényeinken elfelejtsék, hány évesek. Szoktunk szervezni klubdélutánokat is. Múlt héten például vízipisztolyokkal lőttük egymást a Várkert Bazárban – újságolta a fiatalember.
A kő-papír-ollót a legtöbben szerencsejátéknak gondolják, mások sportként emlegetik. Egy biztos: szerepet kap benne a pszichológia, a stratégia és a reflex is.
– Amikor két játékos azonos szimbólumot mutat, akkor a következő rántásra legtöbben olyat választanak, ami az előzőt ütné – árulta el Balázs.
A verseny este hétkor kezdődik a Várkert Bazárban, a döntő játszmákat online is lehet követni az interneten.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.