Aktuális

Ezek voltak a legkínosabb jelenetek a kamerák előtt

Bors

2017. július 16. vasárnap 12:30

Üvöltözés, sértődött kivonulások, kínos szópárbajok az újságírókkal – legyen az sportoló, politikus vagy színházi rendező, valahogy egyikük sem kedveli a nyilvános sajtótájékoztatókat, amiken tényleg bármi előfordulhat.

Erőlködés lett egy minapi budapesti sajtótájékoztatóból, amit Halász János, a Fidesz parlamenti szóvivője tartott. A politikust hiába próbálta kérdezni az N1TV újságírója, a válaszok elől kitért, a sajtómunkás pedig ezt nem hagyta. A kötélhúzásnak az lett a vége, hogy amikor Halász János nem bírta tovább a parttalan vitát, kivonult a teremből. – Örülök, hogy itt van, és tulajdonképpen politikusként próbál viselkedni, de ez egy sajtótájékoztató. Próbáljon meg viselkedni sajtótájékoztatón! – vetette oda. Mintha csak Donald Trump amerikai elnök példáját követte volna, aki néhány hete a CNN riporterének munkahelyét egy halom szemétnek nevezte.

Inkább a mobilt nyomkodta

A legsértődékenyebbnek mindig is a sportolók számítottak. Giovanni Trapattoni 1998 márciusában, a Bayern München trénereként kelt ki magából a Schalke elleni 1-0-s vereség után. Pattogósan szidta németül a játékosait és az újság­írókat, de mivel felcserélte a német szórendet az olaszéval, inkább komikus hatást keltett. Thomas Strunzot egy üres üveghez hasonlította, ami aztán annyira elterjedt a világsajtóban, hogy végül be­épült a német utcai nyelvbe is.

Egy ásványvízgyártó cég még szerződést is kínált az edzőnek évekkel később. Ha a Real Madrid sztárfutballistája, Cristiano Ronaldo pedig megkapja a kérdést, hogy miért nem rúgott egyetlen gólt sem, inkább faképnél hagyja az újságírókat. Lewis Hamilton, a brit Forma–1-es sztárpilóta pedig egyszer annyira látványosan unta magát Japánban, hogy a mobilját kezdte nyomkodni, és amikor már nagyon kínos volt, inkább szó nélkül kisétált.

Félrebeszéltek a szocik

Szemmel láthatóan nehezen bírta az év utolsó napját tavaly Kunhalmi Ágnes, akármiről kérdezték, a fiatal szocialista politikus csak nevetni tudott. Azután pattant el valami, hogy leesett a tolla, és onnantól folyton belenevetett mondandójába. – Ágikám, figyeljél azért, hogy ne a szilveszteri adást csináljuk! – próbálta menteni egyik párttársa a helyzetet, de nem nagyon sikerült. Az MSZP-nek annyira kínos volt az eset, hogy a hivatalos oldalukra feltett videóból kivágták Kunhalmi nevetését. 

Tavaly szeptemberben az MSZP egyik elnökségi tagja, Bárány Balázs Balatonfüredre csődítette az újságírókat, hogy bemutassa a patinás szállodát, ahol fideszes politikusok szálltak meg. Többször elmondta, hogy „a háta mögött látható épületben”, csakhogy tévedésből rossz szálloda elé állt, a Hotel Füred helyett a Hotel Flamingo előtt magyarázott. 

Alföldi jó orális szexet kívánt

2011-ben óriási botrány volt, hogy a Nemzeti Színház akkori igazgatójaként Alföldi orális szexes jelenetet rendezett Madách: Az ember tragédiájának római színébe. – Nem kéne lemondani? – faggatta az újságíró, akiről viszont ott helyben kiderült, hogy nem is látta a szóban forgó darabot. Az újságírónő nem hagyta magát, megkérdezte, hogy Alföldi megnézetné-e akár egy 12 éves gyerekkel is az előadást, amire Alföldi rávágta, – Meg, bizony! – majd velősen hozzátette: – Önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében.

Busht cipővel dobták meg

Utolsó hónapjait töltötte hivatalában George W. Bush amerikai elnök, amikor búcsúlátogatásra ment Irakba 2008. végén. Egy ideig rendben zajlott az erre az alkalomra összehívott sajtótájékoztató, de egy iraki újságíró egyszer csak levette a cipőit, és durva szitkozódások közepette mindkettőt az elnökhöz vágta. – Ön felelős irakiak ezreinek a haláláért! – kiáltotta oda Bushnak, de a titkosszolgák azonnal megragadták és kivonszolták a férfit. 

– Ne aggódjanak, nem zavart a dolog. Ha tudni akarják, 44-es méretű volt – nevetgélt Bush zavarában.

Magyarországon politikus hét éve élt át hasonlóan kínos pillanatokat, az akkori főpolgármester Demszky Gábor, akit március 15-ei beszéde közben tojással dobáltak meg. Testőrei azonnal esernyőt nyitottak az újabb zuhatag ellen, de addigra már eltalálta pár darab Demszkyt, aki a hangos füttyögés ellenére elmondta, amit akart.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Javította a Windows 11 wifis hibáját a Microsoft

metropol.hu

Italozás és szeretkezés - ezért gyulladt ki 16 lakás a IX. kerületben

hirtv.hu

Több száz milliós bevételt igyekezett eltitkolni az adóhatóság elől a cégtulajdonos

ripost.hu

"Azt éreztem, hogy ennek sosem lesz vége!" - megszerezte a jogsit az Exatlon sztárja

vg.hu

Hivatalosan is csődben Oroszország. Vagy mégsem?

vg.hu

Ennyit kerestek a magyar úszok a világbajnokságon

travelo.hu

Brutál árakkal várják a turistákat Míkonoszon

ripost.hu

GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY AZ EMÉSZTÉSI ZAVAROK ELLEN (X)

borsonline.hu

Egy apró karcolás miatt, az intenzív osztályon ébredt fel az ötgyermekes édesapa

borsonline.hu

Zokogva jelentette be a műsorvezető, váratlanul elhunyt kollégája

borsonline.hu

Megrázó: Felakasztotta magát egy fiatal Veszprémben – 18+

További cikkek

Ezotéria

Érzékeny lelkiállapotot és mély kötődést jeleznek a bolygók

Gyász

Zokogva jelentette be a műsorvezető, váratlanul elhunyt kollégája