Donald Haasbroek a dél-afrikai George városában élt, s még idősebb korában is szorgosan dolgozgatott egy tejfarmon. Egyik nap azonban a kollégái megijedtek, mert a 66 éves férfi nem jelent meg a munkahelyén.
Pedig aznap többen is látták őt, amint feleségét, Mimit kirakja egy buszmegállóban, aztán pedig Fokvárosban is, ahol fellépett a templomi kórussal, amelynek tagja volt. Ezt követően hazament ebédelni, és onnantól nem adott életjelet magáról.
Végül a fiát, Wyandet értesítették, hogy nézze meg, mi lehet az apjával. A srác rögtön szülei házához ment, ahol szörnyű látvány fogadta. Sajnos Donald holttestét találta már csak meg. Még ennél is borzasztóbb volt azonban, hogy észrevette: a testről hiányzik a férfi nemi szerve – írta meg a Daily Mail.
– A patológus szerint apának szívrohama volt. Ráadásul emiatt olyan szerencsétlenül esett össze, hogy beverte a fejét is. A család kis kedvence, a 14 éves bull terrier, Duke pedig valószínűleg fel akarta őt ébreszteni. Elkezdte őt nyalogatni, valószínűleg az intim részeinél is, amely ettől vérezni kezdett – nyilatkozta Wyand.
A sajnálatos eset ellenére a család úgy döntött, megtartják a kutyát, amely gyakorlatilag lerágta halott gazdája férfiasságát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.