Aktuális

Azt hitte, a barátnője kedveskedik, de rájött, neki nem rövid a haja

Bors

Létrehozva: 2017.07.26.

<p>Élete legnagyobb hibájának nevezte kollégiumi kalandját a szexuális zaklató.</p>

A bíróságon kell szembenéznie tettével annak a brit férfinek, aki tavaly ősszel szexuálisan zaklatott két embert egy plymouth-i kollégiumban.

A 22 éves Matthew Gell tagadta a kétrendbeli vádakat, ugyanakkor a bizonyítékok egyelőre ellene szólnak.

Az aktuális tárgyalási napról beszámolt a Plymouth Herald is. Tudósításukból kiderült, az egyik áldozat elmondta, mi történt vele. Az eset éjszakáján egyedül tért vissza a kollégiumba egy buliból, s azonnal bedőlt az ágyba. Egy alkalommal ugyan ki kellett mennie a fürdőszobába, végül azonban nem emiatt voltak problémái.

Nagyjából egy órával később ugyanis arra riadt fel, hogy valaki épp szexuálisan kényezteti őt. Először azt hitte, hogy a barátnője lepte meg ezzel, néhány pillanat múlva azonban rá kellett döbbennie, hogy az örömszerzőnek rövid haja van. Ekkor ismerte fel, hogy aki fölé hajol letolt nadrággal, egy férfi. Az áldozat káromkodni kezdett, emiatt a tettes pedig szó nélkül elmenekült.

A bíróságon kikérdezték Gell egyik barátnőjét is, aki elmondta, a férfi az incidenst követően arról beszélt neki, élete legnagyobb hibáját követte el.

A tárgyalás hamarosan folytatódik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711727413
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711727413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség