Aktuális

Tubi megmondja a tutit: 5 hiba, amit ne kövess el kutyafürdetés közben!

Címkék
TubiBorsTubi

Bors

Létrehozva: 2017.06.07.

A Bors kutyája utál fürödni, de sajnos ez nem kívánságműsor.

Egy élvezetes fürdő a legtöbbünk számára maga a kikapcsolódás. Kedvenceink szeme azonban van, hogy kikerekedik, amint betessékeljük őket a fürdőszobába, és tudatjuk velük, hogy eljött a fürdés ideje.  Az ebeket minél előbb szoktassuk hozzá a vízhez, és igyekezzük úgy elvégezni a fürdetést, hogy kellemes élménnyel társítsák a közös programot.

Éppen ezért pár dolgot mindenképpen tartsunk szem előtt, mert egy apróság elég ahhoz, hogy egy életre megutálják a tisztálkodást. 

1. Túl erős vízsugár

Mindig használjunk zuhanyrózsát, és lentről fölfelé haladjunk. Hagyjunk időt a kutyának, hogy megszokja a vízsugarat és annak hangját. Ne állítsuk maximumra a víz erősségét, legyen lágy, hogy ne ijessze őt meg. 

2. Helytelen sorrend

Tehát, először lentről fölfelé vizezzük be a kutyát a zuhanyrózsával, majd samponozzuk. Masszírozzuk be a sampont és hagyjuk hatni egy kicsit. Az öblítést föntről a kutya nyakától kezdjük, majd a testét végül a lábait mossuk le. 

3. Nem megfelelő szárítás

Fürdés előtt készítsünk be mindent a kezünk ügyébe. Legyen kellemes hőmérsékletű a lakás. Elsőként törülközővel dörzsöljük át a testét, majd aki igényli és szereti, szárítsuk meg hajszárítóval, de fontos, hogy véletlenül se állítsuk túl melegre!

4. Hibás samponválasztás

Kifejezetten kutyák számára készült samponokat használjunk, még véletlenül se fürdessük meg kedvencünket a sajátunkkal, mert ártunk vele. A kutya bőrének pH értéke eltér a miénktől, ezért másra van szükségük. Előbb kis területen, például a lábán teszteljük a használni kívánt sampont, majd pár nap múlva, ha nem váltott ki allergiás reakciót, akkor teljes bedobással használhatjuk az egész testén. 

5. Túl gyakori fürdetés

Nem lesz tisztább a kutya, ha hetente, vagy hetente többször fürdetjük! A szakemberek szerint bőven elég havonta egyszer samponnal fürdetni.
De a legtisztább, ha felkeresi állatorvosát, és kifaggatja arról, hogy az ön kedvencének mi lenne a legjobb. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika