Csupán 14 hónap: ennyi adatott meg a kis Jacob Burdennek, akit saját ükapja gázolt el egy szörnyű baleset során. Robert Dollimore épp távozóban volt unokája családjától, amikor a szörnyűség történt: a pici a jármű holtterében volt, amit az idős férfi vezetett, így esélye sem volt őt észrevenni. Csak azt érezte, amint elgázolja a gyermeket, aki a helyszínen belehalt súlyos sérüléseibe.
A szörnyűség kapcsán, ami szeptember 13-án történt az angliai Pitstone városában, a napokban tartották az első bírósági meghallgatást. “Semmit sem lehetett volna tenni a gyermek életének megmentéséért” - összegezte a boncolási jegyzőkönyv eredményeit Dr Nicholas Hunt patológus.
A kis Jakob nem sokkal a tragédia előtt kezdett el önállóan járni - épp az első lépéseit tette meg.
Mind Jakob szüleit, mind az őt elgázoló dédapát őrizetbe vették a haláleset után, később azonban mindannyiukat szabadon engedték vádemelés nélkül - írja a Mirror. A nyomozást vezető rendőrtiszt véleménye szerint könnyedén előfordulhatott, hogy a kisgyermek pár pillanat alatt került olyan helyre, ahonnan a sofőrnek esélye sem volt észrevenni. Hozzáette: egy 17 hónapos (azaz Jacobnál három hónappal idősebb) babán vizsgálták a korcsoport mozgékonyságát. Kiderült, Jacob 12-30 másodperc alatt könnyedén eljuthatott szülei lakásának ajtajától az autóig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.