Terror Londonban: Zaghbáról tudták, hogy gyilkolni fog

Terror Londonban: Zaghbáról tudták, hogy gyilkolni fog

terrortámadás
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 06. 19:30
Egy kanadai lány a vőlegénye karjaiban halt meg, egy ausztrál nőt pedig akkor öltek meg a dzsihádisták, amikor a sebesülteken segített.
BLN

Egyre több áldozat kilétére derül fény a szörnyűséges szombat esti terrortámadás után. Hét ember azonnal elhunyt, amikor három iszlamista férfi egy furgonnal a tömegbe hajtott, majd késsel támadt a London-híd közelében szórakozókra. További negyvennyolc ember megsebesült – huszonegyet még válságos állapotban kezelnek –, öt emberről semmit nem tudnak. A kanadai Chrissy Archibald a vőlegényéhez érkezett Londonba. A harmincéves nő a gázolás után a férfi karjaiban halt meg. Egy hajléktalanokat segítő alapítványnál dolgozott, vőlegénye miatt költözött Európába. Azonosítottak egy másik fiatal, vélhetően halálra szúrt nőt: a 28 éves Kristy Boden a családja szerint túl is élhette volna a terrort, ha nem szalad vissza segíteni a sérülteknek.

A 32 esztendős James McMullan épp az egyik bárban ivott a szörnyű estén. A rendőrség szerint fizikailag nem tudták azonosítani, csak a holttestnél talált bankkártya alapján következtettek.

A megrázó események ellenére a támadás jelképe lett a férfi, aki sörével a kezében, látszólag hidegvérrel sétál a menekülő tömeg közepette. „Ha a sört hátrahagyod, a terroristák nyertek” – egyebek mellett így kommentálták a fotót.

A Scotland Yard eközben mindhárom terroristát megnevezte. Az olasz Corrierre della Sera azonosította a Marokkóban született Juszef Zaghbát, aki egy londoni étteremben dolgozott. Az olasz édesanyától származó férfit tavaly lekapcsolták a bolognai repülőtéren, mert egy hátizsák volt nála és egy, csak Törökországba szóló jegy. Akkor felkerült a veszélyes személyek listájára. A 27 éves Khuram Shazad Butt pakisztáni születésű brit állampolgár volt, a harmincéves Rachid Redouane marokkóinak és líbiainak vallotta magát.

Bár mindhárman hithű muszlimnak vallották magukat, 130 Nagy-Britanniában működő muszlim imám jelentette be, nem hajlandóak az iszlám rítus szerint eltemetni a terroristákat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.