A cikk szerzője szerint az érintettek közül minden negyedik gyermek magyar. Az osztrák zsaruk legalább húsz fiúról és lányról tudnak, akik rendszeresen a Práter környékén „dolgoznak”.
A gyerekek jellemzően a mély szegénységből érkeztek, többeknek a szülei meghaltak, árvaházba kerültek, onnan szaladtak az emberkereskedők markai közé. Néhány még a 12. életévét sem töltötte be.
Az üzlet szervezett keretek között zajlik. A futtatók ügyelnek rá, hogy elkerüljék a rendőri intézkedéseket, figyelők felügyelik a környéket. A gyerekek java része egy kukkot nem tud németül, és más idegen nyelven sem, így cédulák segítségével tudatják a kuncsaftokkal a tarifát. A cikk szerint az árak 5–20 euró (1600– 6400 forint) között mozognak, az ügyletet parkolókban bonyolítják le. Az újság úgy tudja: tavaly ősszel az osztrák rendőrök felszámoltak egy magyar hálózatot, amely 23 lányt és öt fiút kényszerített arra, hogy a testét áruba bocsássa. A fiatalok ezután egy időre eltűntek, de a jó idő beköszöntével visszatértek a placcra.
Az osztrák rendőrség a magyar kollégák, illetve civil szervezetek segítségével próbál segíteni az áldozatokon. Ebbe beletartozik, hogy akit sikerül kiemelni ebből a közegből, azt Magyarországon különleges létesítményekben helyezik el.
Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének vezetőjéhez nem jutott el a Bécsben működő magyar hálózat híre. Ugyanakkor úgy véli: a magyar prostituáltak Európa szinte valamennyi országába eljutnak, gyakran a hazai intézkedések elől menekülve hagyják el Magyarországot.
– A gyermekprostitúció persze más ügy, biztos vagyok benne, hogy az osztrák rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak erre – mondta lapunknak Földi Ágnes.
Dr. Tamási Erzsébet kriminológus két éve átfogó tanulmányt készített a hazai prostitúció helyzetéről. Új trend, hogy korántsem csak a mély szegénységben élő gyerekek folytatnak prostitúciós tevékenységet, hanem középiskolások önszántukból is áruba bocsátják testüket pénz, egzisztencia, könnyebb élet reményében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.