Megpróbáltak elrabolni egy ovist Csepelen

Megpróbáltak elrabolni egy ovist Csepelen

buszmegálló
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 08. 09:30
Fr. Zs.

Egy édesanya kétségbeesett üzenetet tett közzé a Facebookon, ugyanis el akarták rabolni hároméves kisfiát, miközben tőle csupán két méterre volt a gyermek. Kizárólag a nő lélekjelenlétén múlt, hogy a gyerek sértetlenül megúszta, leszámítva azt a sokkot, amit átélt. 

„Két kisfiammal sétáltam Csepelen délelőtt egy buszmegálló mellett. A következő történt: kicsi a babakocsiban aludt mellettem, a hároméves kisfiam meg leszállt a futóbicikliről tőlem két méterre, hogy integessen a busznak. Majd jött egy hatvan év körüli nő és egyik kezével felkapta a biciklit, másik kezébe pedig a kisfiamat. A csilingelő ajtónál majdnem felszállt vele a buszra, úgy rántottam ki a gyerekemet a kezéből. A másik kezemmel a babakocsit szorítottam, nehogy eltolják a kicsit” – számol be a sokkos hatás alatt lévő édesanya. 

A tettes hatvan év körüli, rövid, vörös hajú molett hölgy volt, aki egy átlagos nagymama benyomását keltette. Az édesanya egy életre megtanulta: senkihez nem szabad odaengedni a gyereket, bármilyen jó szándékúnak is tűnik!

A gyermek még később is  sokkos állapotban volt, az édesanyja is teljesen kiborult. Hosszú ideig csak sírt és a gyermekét próbálta nyugtatgatni. A gyerekrablási kísérlet miatt a család feljelentést tett. A Bors megkereste az ügyben a BRFK-t, a rendőrök megerősítették, hogy folyik az ügyben nyomozás.

Váltságdíjat kértek a főnök lányáért

1995 májusában a III. kerületből elraboltak egy 14 éves kislányt, Ildikót. A tettesek az édesapa alkalmazottjai voltak és tízmilliós váltságdíjat követeltek. A három romániai magyar gyanúsított a váltságdíj átvételére először a Gellért tér egyik telefonfülkéjét választotta, másodszorra pedig egy törökbálinti helyszínt. A tízmillió forinttal mind a két helyszínen megjelenő szülőket a rendőrség civil munkatársai kísérték. Ez a rablóknak is feltűnt, így nem vették át a pénzt. Végül is június 2-ára – ahogy ők fogalmaztak –elfogyott a „rablásra szánt pénzük”, ezért úgy döntöttek, hogy szabadon engedik a lányt. Ildikót két nappal később, este fél 11-kor a Boráros téren elengedték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.