Lehetek az apukád? - kérdezte a férfi 

Lehetek az apukád? - kérdezte a férfi 

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 22. 15:00
Bors

Az indianai Grant Tribbett tavaly kezdett el randizni Cassandra Rescharral, akinek akkor egy négyéves kislánya volt. A férfi két héttel ezelőtt úgy döntött, biztos a dolgában, és szeretné feleségül venni a nőt, és a lányának pedig szívesen lenne az apja - írja a Daily Mail.

A 29 éves Tribbett május 27-én elvitte reggelizni a két lányt, majd miután izgatottan elfogyasztotta az ételt, elindultak a Ritchey Woods Rezervátumba sétálni. Közel két kilométer után az erdőben egy fahíd közepén térdre ereszkedett a férfi. Miután megkérte a 26 éves nő kezét, a kislányához fordult ezekkel a szavakkal: Adrianna, lehetek az apukád? Ígérem, hogy szeretni foglak egész életemben, és vigyázom rá!

Reschar eddig a pillanatig bírta sírás nélkül. A kislánya nagyon örült, igennel válaszolt és azt sikította, végre van apukája, anyukája, végre kapott apukát is. Adriana kapott egy szives nyakláncot is, amelyet azóta nem vett le egy pillanatra sem. Az eseményt egy a férfi által megbízott fotós megörökítette, aki a helyszínen bújkált és várta a megfelelő pillanatot.

How cute is she?! #carmelphotographer #mandigillilandphotography #noblesvillephotographer #indyphotographer

Mandi Gilliland Photography (@mandigillilandphotography) által megosztott bejegyzés,

A pár a Facebookon ismerkedett össze.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.