Félholtra szurkálta az anyját, majd levágta péniszét a tini

Félholtra szurkálta az anyját, majd levágta péniszét a tini

tini
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 03. 21:00
<p>Élő adásban beszélt a horrorról a 16 éves fiú apja.</p>
Bors

Emma Barnett rádióműsorában beszélt egy Brightonban élő édesapa arról, mit tettek a drogok a fiával. A BBC 5 adásában elhangzott szavak több, mint rémisztőek. A brit férfi, aki a műsorban csak Nickként mutatkozott be, elmondta, egy éjjel miként késelte kis híján halálra saját édesanyját az akkor 16 éves fia - majd a tini miként fordította maga ellen a pengét, hogy lemetssze péniszét.

A kannabiszfüggő fiú aznap este egy kést vitt magával aludni, majd éjszaka, amikor magához tért, támadásba lendült. Többször belemártotta a kést anyjába, majd elkezdte levágni a saját nemiszervét. Szerencsére a történtek óta az asszony is felépült sérüléseiből, valamint a fiú sérült péniszét is vissza tudták műteni - noha rá még számos beavatkozás vár. Állítólag az egész - drogos kábulatban elkövetett - incidensből semmire sem emlékszik. Bódulatát egyébként a marihuána egyik rendkívül magas hatóanyagú változata, a “skunk” okozta. 

“Az ember el sem tudja képzelni, hogy ilyen megtörténhet. Az egész olyan szürreális volt, mintha csak egy ablakon át nézném, és az egész valaki mással esett volna meg” - emlékezett vissza az apa, milyen volt egy súlyos tévképzetektől szenvedő fiút nevelni. “Kényszerképzetei voltak. Gyakran aludt egy teniszütővel az ágyban, mert azt hitte, emberek élnek a falakban. Emlékszem egy alkalomra, amikor azt bizonygatta, hogy hableányok igenis léteznek.”

A fiú a támadás óta börtönben és pszichiátrián is jelentős időt töltött el. Jelenleg tiszta - számolt be apja, aki azért döntött úgy, hogy ország-világ előtt beszél a történtekről, mert fel szeretné hívni a drogok veszélyeire is a figyelmet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.