Hiányos, elhasznált, vagy éppen üzemképtelen rendőrségi járműveket árvereztek Budapesten. A sokat megélt darabok a BRFK és egy autóértékesítéssel foglalkozó cég közös rendezvényén kerültek kalapács alá. A legnépszerűbb gyöngyszemek – az autók és motorok mellett – egyértelműen a járőrhajók és a csapatszállító IFA voltak.
IFA W50 L/P –
A 31 éves monstrum rengeteg balhénak és utcai összecsapásnak volt a részese.
A kék-fehér szépség a 2013-as leszázalékolásáig ugyanis a zavargásokat megfékező rohamrendőrök fuvarozásáért felelt. A készenléti rendőrségnél szolgáló váltóhibás csapatszállítót 380 ezerért ütötték le.
Hajók
A licit másik slágerei kétség kívül a hajók voltak. Az 1970-es évjáratú Balaton II elnevezésű mentő- és járőrhajó hosszú szolgálata után négy éve vonult nyugdíjba. Míg ő a Balatonon, addig a Vulkánra (képünkön) keresztelt társa a Dunán dolgozott. A Vulkánt 1,2 millióért, a Balaton II-t pedig kikiáltási áron értékesítették.
A 62 jármű fele talált gazdára, a megmaradt darabokat pedig liciten kívül értékesítik.
– A vásárlók nagy része megjavítja a járműveket, de némelyik darab gyűjtőhöz kerül. Az IFA felépítménye akár jó alapanyag lehet egy átalakított mozgó büfé számára is – mondta lapunknak a licitet vezető Jakab Attila.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.