Értágulat miatt nem játszanak Rebekával

Értágulat miatt nem játszanak Rebekával

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 12. 09:30
Bors

Bár nem fertőz, mégis elkerüli a többi gyerek a játszótéren a kétéves Rebekát, akinek egyik karján egy kiterjedt éranyajegy van. A kislány karjáról készült fotót Rebeka édesanyja, Csilla osztotta meg a Facebookon, miután elege lett a rosszin­dulatú megjegyzésekből.

– Volt, hogy valaki megkérdezte tőlem, megütöttem-e a gyereket vagy, hogy a nővére bántotta-e. De azt is hitték már, hogy biztosan engem bántottak, amikor még kismama voltam, és ettől alakult ki a kislányom karján ez a kiterjedt folt. Rebeka így született, értágulata van a karján. Nem fájdalmas és nem fertőz. A szülés után elvittük megné­zetni egy specialistához, ahol eleinte gyógyszerrel próbálkoztak, de az nem vált be, így most krémmel ke­zeljük – ma­gya­rázta a Borsnak Csilla.

A haeman-gióma a csecsemők egy-két szá­­zalékánál előfordul. Ha az izomszövetekre ráhúzódik, akár a végtag-de­for­málódás is előfordulhat, de az esetek többségében idővel felszívódik.

– Nem is a gyerekekkel van baj, ők ránéznek, látják, hogy valami bibi van rajta és pont. A szülők viszont komplikálnak – bosszankodott, Csilla. A kis Rebeka jövőre kezdi az óvodát, édesanyja viszont reméli, kislánya cso­portba beilleszkedését nem akadályozza meg a pici karján lévő értágulat.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.