Csoda, hogy él a kis Viktor!

Nem tudni, ho­gyan kaphatta el a betegséget a kisfiú. Óvodájában mindenesetre megelőző antibiotikummal kezelték a gyerekeket, információnk szerint nem fertőzött meg senkit.

– Az otthonunkhoz közeli mentőállomásra vittük, mert hirtelen magas láza lett, kiütések borították a testét, láttam, hogy szinte haldoklik – idézi fel Lakatosné Horváth Irén, az édesanya. – Könyörögtünk a mentőorvosnak, hogy nézzen rá, és vigyék kórházba. Ő először háziorvoshoz akart küldeni minket. Még aznap kétszer élesztették újra Viktorkát, és azt mondták: örülnek, ha pár óráig életben tudják tartani. Hálás vagyok az orvosoknak.

A budapesti család szeme fénye azóta intenzív osztályon van, és belegondolni is rossz, mi játszódik majd le benne, amikor felébresztik a mesterséges kómából, és azzal szembesül, hogy mindkét lábát térd fölött, valamint a kézujjait amputálták.

– A vérkeringését támadta meg a baktérium, ezért volt erre szükség. Az ember azt hiszi, az ő gyerekével ilyen biztos nem történhet, erre tessék! Összeomlottunk, imádkozunk érte – sírja el magát az asszony. Férjével mindennap Viktor mellett van az intenzíven, és hálás a sorsnak, hogy másik két gyereke nem fertőződött meg.

– Otthon vagyok, mert a legkisebb öt hónapos. A párom zöldséges. Albérletben laktunk, de olyan drága lett, hogy nem tudtuk fizetni. Pesten egy anyaotthon családos részében élünk egy ideje, szinte biztos, hogy ott kapta el a fiam, mert olyan szörnyűek a kö­rülmények. Megkerestem az ÁNTSZ-t, hogy vizsgálják meg az otthont, esetleg fertőtlenítsék a szobánkat, ha szükséges, de nem foglalkoznak velünk – állítja Irén.

A család tanácstalan, fogalmuk sincs, mi lesz velük.

– Szeretnénk az otthonból el­jönni, de ezeket az albérletárakat nem tudjuk megfizetni. Az orvosok azt mondták, maga a csoda, hogy Viktor életben van. Több mint egy hónapig lesz még kórházban, utána viszont rehabilitációra kell vinni, de nincs rá pénzünk – mondja könnyes szemmel az anya.