Cserbenhagyó kamionos miatt ütköztek a barátok Sződligetnél

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 11. 09:30
<p>Frontálisan ütközött össze két autó még május végén az M2-es autóúton Sződligetnél. Szinte hihetetlen, de az elképesztő balesetet mindenki megúszta élve.</p>
L. B.

A szabályosan haladó Golf utasai állítják: egy cserbenhagyó kamionos repítette át őket a szemközti oldalra. A kocsit vezető Gajdor Zsolt egyik jó barátjával, Varga Zoltánnal utazott, amikor megtörtént a baj.

– A szélső kapaszkodósávban haladtunk, amikor egy óriási nyomást éreztünk hátulról. Olyan erővel jöttek belénk, hogy a szemközti sávban haladó fordossal találtuk szembe magunkat – emlékezett vissza a szörnyű pillanatra a Borsnak az anyós­ülésen ülő Zoltán. – A kikanyarodásnál mindketten belenéztünk a visszapillantóba. Az egyik pillanatban még nem volt ott semmi, aztán meg már repültünk.

Az ütközésnek akkora ereje volt, hogy a két autó szinte felismerhetetlenségig roncsolódott. Zsoltnak leszakadt a füle, eltört az orra, az első kerék pedig annyira beépült a kocsiba, hogy darabokra törte a lábát.

– Amikor magunkhoz tértünk, már a mentősök is ott voltak. Közelről láttam a barátom nyílt törését. A fülét sikerült visszavarrni, a lábába pedig egy hatórás műtét során helyeztek be egy óriási fémdarabot – meséli Zoltán, aki kisebb sérülésekkel megúszta az ütközést. Bár úgy volt, hogy kiveszik a lépét, de végül nem volt rá szükség.

Hihetetlen, de a balesetet okozó kamionos megállás nélkül továbbhajtott. A szerencsétlenül járt fiúk állítása szerint a rendőrség meg sem hallgatta őket az ügyben, vizsgálat nélkül lezárták a nyomozást, mondván: a fiúk „nem tudták befejezni az előzést”. Zoltán és Zsolt ugyanakkor állítják, semmiféle előzés nem volt a részükről, és ezt a velük ütköző Ford vezetője (aki könnyebben sérült a balesetben) is tanúsítja.  

– Felháborító ez az egész, szeretnénk megtalálni a ka­mionost és kideríteni, hogy mi is történt pontosan! – mondta Zoltán.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.