Aktuális

Bertalan széppé akarja tenni párja utolsó heteit

R. K.

Létrehozva: 2017.06.26.

Kedvese végnapjait szeretné boldoggá tenni egy magyar férfi. Bertalan a nyilvánossághoz fordult, hogy a hátralévő pár hónapot a lehető legnagyobb idillben és kényelemben tölthessék Tímeával, aki gyógyíthatatlan daganatos beteg.

A férj az interneten, egy nemzetközi adománygyűjtő oldalon osztotta meg történetüket. Párjával 2004-ben döntött úgy, hogy elhagyják Magyarországot, és Ausztráliában kezdenek új életet. Queensland közelében, egy Chuwar névre hallgató külvárosban telepedtek le, és sikerült is megvalósítaniuk előzetesen elképzelt terveiket. Amikor úgy érezték, hogy ideje családot alapítaniuk, sokáig próbálkoztak, mígnem egy szép napon Tímeával közölték, hogy ikreket vár. Ám a 21. héten tragikus hírt kapott: kislányát és kisfiát is elvesztette.

Hónapokba telt, míg sikerült ezen valamelyest túltenni magukat, és ekkor jött az újabb csapás: Tímea mellében daganatot diagnosztizáltak. Azon nyomban megkezdték a szükséges kezeléseket, számos új egészségügyi eljárást is kipróbáltak, de az elkövetkezendő négy évben a rákos sejtek egyre inkább szétterjedtek a testében. És sajnos, mostanra elérték azt a pontot, amelynél úgy tűnik, nem maradt remény. Az asszony állapota gyorsan romlik, az orvosok szerint maximum fél éve lehet hátra.

A weboldalon tegnapig több mint 12 ezer dollárt, azaz csaknem három és fél millió forintot adakoztak a párnak az emberek, a cél 15 ezer dollár (4,1 millió). Ezt az összeget Bertalan ar­ra fogja for­dítani, hogy Tí­mea utolsó hónapjai legalább olyan boldogságban telhessenek, mint 18 éves kap­csolatuk minden egyes pillanata.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek