Barátai sem értik, miért ugrott le a fővárosi pláza tetejéről a fiú

öngyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. június 10. 10:00
Bors

Még a legközelebbi barátai is értetlenül állnak a 23 éves fiatal tette előtt. Mint ahogy a Bors megírta, a jól szituált fiú szerda délután vetette le magát a budapesti Árkád bevásárlóközpont parkolóházának tetejéről. Szinte minden csontja eltörött, de mégis életben maradt.

– Nem rúgták ki a munkahelyéről, nem szakított vele a barátnője, nem történt semmi olyan az életében, ami okot adott volna erre a borzalomra – mondta a fiú egyik barátja.

Az ismerősei szerint tette előtt a tragikus sorsú fiú teljesen megváltozott.

– Depresszióba esett, volt, hogy órákat bámult maga elé. Fogalmunk sincs, mi lehetett ennek az oka – tette hozzá a barát. A fiú életveszélyes állapotban fekszik az egyik fővárosi kórházban. Orvosai szerint, ha életben marad, nem tud soha többé lábra állni. A Bors úgy tudja, tegnapig senki nem látogathatta meg.

Fel akarta hívni a figyelmet

Szlobodnyik Csaba szakpszichológus szerint a fiú biztosan meg akart halni, de a figyelmet is fel szerette volna hívni magára. – Többfajta öngyilkosságot különböztetünk meg. A magasból történő leugrás nem a „kiáltás a segítségért” kategóriájába tartozik. A nyilvános helyszín pedig egyértelműen arra utal, hogy a fiú szerette volna felhívni magára a figyelmet, ezzel akár bűntudatot okozni valakinek – mondta a Borsnak a pszichológus.

***

VAN SEGÍTSÉG

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu-t

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.