Aktuális

A baleset részletei: három métert zuhant Oszter Sándor felesége

Bors

Létrehozva: 2017.06.03.

Pénteken folytatódott Oszter Sándor pere, csakhogy a színész a tárgyaláson elbóbiskolt, amiért a bíró ismét leteremtette. Oszter mentségére szól, hogy előző éjszaka a felesége betegágyánál virrasztott.

Forrás: Bors

Mint arról pénteken beszámoltunk, kórházban fekszik Failoni Donatella, miután kertészkedés közben súlyos baleset érte. A férje azonnal a segítségére sietett, és egész este a kórházban virrasztott, ezért a pénteki tárgyalásán elbóbiskolt. A bíró ezt szóvá is tette, figyelmeztetve, ha újra elalszik, meg kell ismételni az elhangzottakat, amivel a törvényszék munkáját akadályozza.

– Megint feleslegesen jöttem el a tárgyalásra, el sem hangzott a nevem, rettenetesen untam – summázta a tárgyalási nap történetét a Borsnak Oszter Sándor, majd elmesélte, miért nem bírta nyitva tartani a szemét a vádlottak padján.

– A feleségem a balatoni házban éppen visszavágta a trombitavirágot, amikor le­esett a támfalról. Valószínűleg megbillent a terméskő. Három méter magasból zuhant le, és eltört hat bordája. Jelenleg is kórházban van, tegnap egész este mellette voltam, mert nagyon aggódom érte. Most mindent megvizsgálnak, nem tudom, mi­kor engedik ki. Rettentő csúnyán összetörte magát – számolt be a történtekrôl a színész, aki ezután rögvest az in­fúzióra kötött feleségéhez sietett.

Nagy a tét

A hónapok óta húzódó per tárgya, hogy ötvenegymilliót csaltak ki egy börtönben ülő férfitól és feleségétől azzal az indokkal, hogy megkenik a bírókat, így szabadlábra helyezik a férfit. A színész és társai ellen befolyással üzérkedés gyanúja miatt emeltek vádat, amiért akár nyolc év szabadságvesztés is járhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715048110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715048110
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715048110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715048110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?