Aktuális

Tudja, hogy kell profilképet választani?

Címkék
kép

Bors

Létrehozva: 2017.05.16.

Esedékes lenne már frissíteni a profilképet vagy éppen az önéletrajzhoz kellene megfelelő fotó? A University of New South Wales utánajárt, hogyan választhatjuk ki a legjobbat. A tanácsot tudományos tényekkel is alá tudja támasztani az ausztrál egyetem – írja a csalad.hu.

A kutatásukban arra jöttek rá, hogy az emberek kevésbé kedvező képet választanak saját magukról annál, mint amit egy idegen választ ki róluk. Tehát, ha igazán előnyös fotót szeretne kitenni magáról, bízza valaki másra. A kutatásban 102 hallgató vett részt, első körben saját magukról választottak ki 2 képet 12-ből, majd értékelték, hogy milyen valószínűséggel használnák azokat közösségi oldalon, randioldalon, illetve hivatalos, szakmai webhelyen. Ezt megismételték, ám nem magukról választottak fotókat, hanem idegenekről.

Az eredmény pedig meglepő, hiszen az idegenek által kiválasztott képek sokkal kedvezőbb benyomást keltettek másokban, mint az önmagukról választottak. Dr. David White, a tanulmány szerzője megerősítette, hogy korábbi kutatások alapján az emberek egy pillanat alatt következtetéseket vonnak le, amint meglátnak egy fotót valakiről, és ha a legjobb benyomást akarjuk kelteni magunkról, érdemes megkérni valakit, hogy válassza ki a képedet helyettünk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980910
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191621_auto_resized.png
metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980910
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat