Aktuális

Tragédia Belize-ben: milliárdos áfacsalás vádlottja az áldozat?

BLN

Létrehozva: 2017.05.30.

Elképesztő fordulatot vett a ki­égett autóban megtalált magyar pár ügye Belize-ben. A helyi rendőrség a magyar hatóságok tudta nélkül eltemette a párt, nem épp méltó körülmények között.

Három hónapja már, hogy Belize-ben megtalálták a villanyoszlopnak ütközött autóroncsot a fiatal pár összeégett holttestével. A tragikus esetről elsőként a Bors számolt be. A helyi hatóságok sokáig kettős gyilkosságként nyomoztak a testek furcsa elhelyezkedése miatt, ám az időközben megtalált szemtanúk szerint szörnyű baleset történt. A kigyulladt Fordból a pár nem tudott időben kiszállni.

Ezek után az is kiderült, hogy az elhunyt férfi diplomata-útlevéllel érkezhetett az országba, míg pár­jánál, Alexandránál egy hatósági iratot találtak, ami szerint korábban Panamába akart csempészni 63 millió forintot. Kecskemétről pedig olyan információk jutottak lapunk birtokába, amelyek szerint a pár férfi tagja kecskeméti illetőségű, és egy jelenleg is zajló, hárommilliárdos áfacsalási ügy vádlottja.

A férfi – bizonyos O. Gy. – február óta nem jelent meg a bíróságon, úgy tudjuk, hogy körözik. A belize-i hatóságok húsvétkor eltemették a pár maradványait.

– Az egész teljes titokban történt. A helyi főnyomozó szerint kénytelenek voltak eltemetni őket, mivel a családtagok nem jelentkeztek. Nem tudták tovább tárolni őket a kórházban. A csontokat egy szemeteszsákban földelték el a belmopani temetőben, Belize fővárosában – számol be informátorunk a hihetetlen eljárásról.

– Amint a család je­lentkezik, természetesen kihantolják a földi maradványokat és hazaszállítják Magyarországra – teszi hozzá. Úgy tudjuk, minderről hivata­losan nem tájékoztatták a ma­gyar külképviseletet.

– A telefonjainkra nem reagálnak, az e-mailjeinkre nem válaszolnak. Egészen felháborító eljárás – értetlenkedik külügyi forrásunk. Az ügyet Belize-ben közlekedési balesetként zárják le, míg a két magyart, mivel a személyazonosságukról nincs megerősítés, továbbra is eltűnt személyként kezelik.    

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek