Tolatás közben gázolta halálra apját a marcali méhész

Tolatás közben gázolta halálra apját a marcali méhész

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 20. 05:00
Tolatás közben a furgonjával elütötte méhész édesapját, és több kaptárat is feldöntött ifj. B. Gyula. A rendőrök őrizetbe vették, vizsgálják mentális állapotát, és hogy fogyasztott-e alkoholt.
Hu-Zo, Ny. A.

Hogyan történt a haláleset?

2017. május 18-án 9 óra körül Marcali külterületén eddig tisztázatlan körülmények között egy sofőr tolatás közben elütötte a mögötte álló gyalogost, majd járművével egy parkoló gépkocsinak csapódott. A baleset következtében a férfi a hátramenetet végző autó alá szorulva olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

B. Gyula méhészkedéssel foglalkozott, és a város határá­ba telepített méh kaptárainál dolgozott. A Bors úgy tudja, hogy a hetvenéves édesapa csütörtök reggel mézpergetéshez ment ki a fiának segíteni. Kilenc óra körül a negyvenes éveiben járó fiatalember eddig tisztázatlan körülmények között tolatás közben elütötte az édesapját, majd utána nekicsapódott egy parkoló autónak. Az ütközés során több méhkaptár is megrongálódott, több méhcsalád elszabadult.

Marcaliban szinte mindenki ismerte apját és fiát, hiszen évek óta méhészettel foglalkoztak. Az apa nagyon jó névnek számított a szakmában, gyakran hívták előadásokat tartani. Évente többször is járt a fiával Budapesten, ahol különböző vásárokban árulták a termékeiket.

A városban sokakat megdöbbentett a hetvenéves méhész halála. A Bors által megkérdezett emberek szerint baleset történhetett, a szándékosságot mindenki kizárta. Ezzel együtt a fiát a zsaruk csütörtökön őrizetbe vették. A Somogy megyei rendőrszóvivő lapunknak elmondta, hogy azt próbálják kideríteni, hogy alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt állt-e a baleset idején, illetve felmérik mentális állapotát is. Az is lehet, hogy szabadlábra helyezik, de azt sem zárta ki, hogy kezdeményezik előzetes letartóztatását. A rendőröknek az őrizetbe vételtől kezdve 72 órán belül dönteniük kell az ügyben.

Lapunk Marcaliban úgy értesült, hogy az apa korábban rendőrként dolgozott. Pár évvel ezelőtt súlyos betegségben elhunyt a felesége.

Hatmillió méhük volt

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület marcali tagszervezeténél elmondták, ha a méhek kaptára megsérül, azt az állatok támadásnak érzékelik, és védeni próbálják. Ekkor kiszabadulnak, és könnyen elszabadul a pokol, agresszívekké válnak, s támadnak. A kaptárt fel kell állítani, a benne lévő méhkirálynő feromonjára a méhek este visszarepülnek és megnyugszanak. Ha erre nem kerül sor, a méhek szétszélednek, ekkor viszont le kell őket ölni, mert veszélyt jelentenek. Információnk szerint a marcali méhészetben 85 méhcsalád élt, ez hatmillió méhet jelent. A balesetben szerencsére csak néhány család kaptárja sérült meg, de ez is több százezer elszabadult méhet jelenthetett.

Védőruhában helyszíneltek

A baleset helyszínére siető rendőrök az elszabadult méhek miatt 150 méternél nem is tudtak közelebb menni a furgonhoz és a holttesthez. Mivel a méhészetben dolgozó két ember közül az egyik elhunyt, a másikat meg őrizetbe vették, egy harmadik méhészszakembert kellett a helyszínre hívni, hogy füstölő segítségével megtisztítsa a baleset helyszínét a méhektől, valamint hogy a sérült kaptárakat helyreállítsa. A rendőrök csak speciális védőruhában tudták elvégezni a helyszínelést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.