Kegyetlen: padlásra zárva éheztették a kutyát

Kegyetlen: padlásra zárva éheztették a kutyát

állatkínzás
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 11. 16:30
L. B.

Meglehetősen nehéz szavakat találni arra a képre, amit egy abonyi nő készített a tizenötezer lakosú, Pest megyei településen. A fotón egy keverék kutya látható, amely egy félrehúzott cserép alól kibújva, szomorúan bámul maga elé egy romos családi ház padlásán.

– Szegényt elzárták a padlásra étlen-szomjan, a cserepet már ő bontotta meg, hogy kilásson – mondta a szívszorító fotó készítője, aki hozzátette, hogy a rendőrök már voltak a helyszínen, de semmit nem tudtak tenni, mert a ház bérlői letagadták, hogy a kutya az övék. A fotót a miabonyunk.hu-n találtuk.

A helyiek beszámolói szerint a tömlöcbe zárt kutya korábban valósággal megkeserítette a Szegfű utcabeliek életét, ugyanis gyakran kergette a gyalogosokat és a bicikliseket.

– Már korábban is kihívták a házhoz a rendőröket, de akkor azért, mert a kutya terrorizált mindenkit. Ezután zárták el – mesélte a nő. A tulajdonos az ominózus időszak alatt otthon sem volt, így az állat nem ka­pott enni sem. A kamrába zárták, ahonnan felszökött a padlásra, majd egy kis rést nyitott magának, hogy levegőhöz jusson.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.