Nagy hírrel érkezett pénteken Győrbe Orbán Viktor miniszterelnök. Hatvanmilliárd forintos fejlesztésre írt alá Borkai Zsolt polgármesterrel. A városházánál száz, főként idősebb rajongója várta a fekete Volkswagen kisbusszal érkező kormányfőt. A nyíló kocsiajtónál egy kísérő állt, míg épp a kiszállás pillanatában egy másik testőr suhant el Orbán előtt. A kormányfő körül állandó a sürgés-forgás, testőreinek tízméteres sugarú körben teljes ellenőrzés alatt kell tartaniuk a mozgását.
Hárman fogták közre
Bár sok idős hölgy szívesen érintkezett volna Orbánnal, testőrei kizárólag olyat engednek hozzá közel, aki már szemben áll vele.
Ahogy a miniszterelnök az embergyűrűben araszol, úgy fogják közre hárman is.
A tömegben összesen hat testőr vigyázott a miniszterelnökre, a csoportosulástól távolabb további két-három testőr felügyelt, ahogyan az a kormányfői Facebook-oldalon közzétett videón is látható.
Egy méteren belül
A rögtönzött szónoklatot is tartó Orbánt a lépcső tetején háromszög alakzatban védték, két oldalán kettő, kicsivel előtte egy testőre figyelt.
Az épületekbe jellemzően egy testőr tart vele, de egy méternél messzebb ő sem maradhat le. A gárda ilyenkor kint várja meg a tárgyaló Orbánt.
Soha nincs egyedül
Eddig kétszer fordult elő, hogy Orbán minden személyi védelem nélkül vágott neki egy útnak.
Az aszódi hajléktalanszállóra maga furikázott el 2012-ben. Két éve nyáron pedig a Parlamenttől maga vezette át a szolgálati Volkswagent a Lánchídon, le is filmezték a felgyűrt ingujjban volánnál ülő Orbánt. A hivatali protokoll szerint a kormányfőnek ilyenkor írásban előre le kell mondania a kíséretről. A terrorelhárítás persze ilyenkor sem hagyja magára, messziről, nem felismerhető módon biztosítják a védelmet.
A pápát egyébként tizenkettő, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt húsz testőr védi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.