Aktuális

Feltámadt a halálból az autótolvaj – kiderült, hogyan

M. S.

Létrehozva: 2017.05.05.

Luxusautókat lovasított meg Spanyolországból egy magyar férfi. A tolvaj ördögi tervet eszelt ki, hogy megvezesse a hispán zsarukat.

Hollywoodi krimikre hajaz egy magyar autótolvaj története, a legjobb forgatókönyvírók találnak ki hasonló sztorikat, ez azonban nem film, hanem maga a valóság. A spa­nyol rendőrök 2014-ben kapcsoltak le egy bandát, amely luxuskocsikra spe­cializálódott. A ma­gyar férfi több hónapig előzetes letartóztatásban volt, majd visszatoloncolták Magyarországra. Hogy elkerülje a felelősségrevonást, ördögi tervet eszelt ki. Egy közvetítő útján saját halálhírét keltette, azt gondolta, hogy a spanyol hatóságok így megszüntetik az ellene folyó eljárást.

Az euroweeklynews.com szerint a férfi vissza is tért Spanyolországba, ahol hamis román papírokkal élt, majd újra akcióba lépett. Bérbe vett egy Ferrarit, ám azt a szerződésben rögzített határidőre nem vitte vissza. A spa­nyol rendőrök nem vették be teljesen a haláláról szóló történetet, a nyomozás újraindult, értesítették a magyar rendőröket is, akik végül újra elkapták. A férfit januárban vették őrizet­be. Akkor a rendőrség egy gazdagréti teremgarázsban egy tűzpiros és egy fehér luxusautót is lefoglalt. 

A Bors megkeresésére a BRFK sajtóosztálya csütörtökön közölte: a tolvajt előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a férfi egy rokona útján keltette saját halálhírét. Korábban szabadlábon védekezhetett, így fordulhatott elő, hogy vissza tudott térni Spanyolországba.

Kisétált a bíróságról

Nemegyszer egészen egyszerű trükkökkel igyekeznek egérutat nyerni az eljárás alá vont személyek. Emlékezetes: az olimpiai bajnok birkózó, Farkas Péter és testvére édesanyja családi házában indiai kendert termesztett. A bíróság 2008 novemberében öt és fél év letöltendő fegyházbüntetésre ítélte a sportolót, ám az addig szabadlábon védekező Farkas az ítélethirdetés közben egyszerűen kisétált a tárgyalóteremből, s nyoma veszett.

Miközben a sajtó arról írt, hogy Thaiföldre szökött, ő Spanyolországban, Valenciában élt. Végül Andorrában fogták el a nyomozók, ahol egy szállodában a feleségével találkozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák