Aktuális

Erre nem számított a nő, mikor letérdelt élete szerelme elé

Bors

Létrehozva: 2017.05.04.

Egy családi ünnepségen gondolta úgy az  indianai Jennifer Henio, hogy megkérdi barátját, összeházasodna e vele - írja a Mirror. Le is térdelt PJ Warr elé, aki egyáltalán nem számított erre, hiszen ő is úgy volt vele, pont ezen az eseményen kéri meg barátnője kezét. 

A 35 éves nő 7 éve van egy a férfivel, és minden bátorságát össze kellett szednie, hogy az összes családtagjuk és közös barátaik előtt megkérdezze, eljegyezheti e. PJ azonnal nevetni kezdett, majd ő is letérdelt és a zsebéből szintén elővett egy gyűrűt. 

Ilyen lánykérésről korábban nem hallott a pár, ezért azt gondolták, ők az elsők. Kiderült, hogy ráadásul mindkettőjükben egy héttel az esemény előtt fogant meg az ötlet, mármint hogy összeházasodjanak, a férfi meg is kérdezte a nőt, mit szólna hozzá, aki csak akkor nevetgált az ötlet felvetését.

Henio utána egy hétig másra se tudott gondolni, végül arra jutott, hogy nagyon szereti a barátját, így persze, hogy hozzámegy feleségül. A rokon születésnapját választotta a nagy kérdés feltételére, és nem tudta, hogy barátja pontosan ugyanígy gondolta. Összeillenek, nem kétség. 

Tévedtek

2013-ban két év távollét után egymástól függetlenül arra jutott egy oklahomai pár, hogy megkérik a másik kezét. A férfi egyházi küldetés miatt volt távol kedvesétől, aki úgy döntött, hogy a visszatéréskor meglepi párját azzal, hogy nő létére megkéri a kezét. Baráti és rokoni köréből tömeget szervezett a repülőtérre.

Miután a repülőtér csarnokába lépett a férfi a nő feltette a kérdést. A férfi igencsak elképedt, de igent mondott. Ezután ő ereszkedett térdre, és kérte meg a nő kezét. Arra, hogy nem csupán rögtönözve viszonozta a dolgot, hanem valóban tervezte az eljegyzést, bizonyíték a gyűrű volt, amelyet elővett poggyászából.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/PqG3u2u3P8hNcGTt8KR53PLMMTXYY0PB4Z93c6pUfFE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM4ZjdhNjcyMTAzNjQ5MTE5OGMyOGVkYzE0YzdkZDI3.jpg
Aktuális

Horror Salzburgban: kocsival hajtottak át egy fiatal magyar férfin - hihetetlen, mi történt

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába