Egy anya ismét találkozott azzal a hőssel, aki 10 évvel korábban megmentette az életét, miután egy szörnyű közlekedési baleset szenvedett - írja a Daily Mail. Amie Carter karja, lába és medencéje és a gerince is eltört. Az a tény, hogy ő már nincs tolószékben ráadásul fitneszedző, még az orvosokat is megdöbbentette.
Carter 2007 május 1-én szenvedett balesetet, akkor egy járókelőnek köszönhette, hogy nem halt meg. A 30 éves nő feltette magának is a legfontosabb kérdést: hogyan köszönöd meg valakinek, hogyan megmentette az életedet? A nő 10 évvel ezelőtt egy buszmegállóban állt, amikor egy motoros és egy teherautó összeütközött, őt pedig az leszabadult motor elkapta. A kétkerekű sofőrje a helyszínen életét vesztette.
Az anyukának akkor eltört a gerince, a medencecsontja négy helyen, a combcsontja két helyen, a tüdeje kilyukadt, a bordai, és a jobb bokája is darabokban volt, a bal kezében meg az inak szétszakadtak. Annak idején szülei felkészültek arra, hogy lányuktól végső búcsút vegyenek. A nőt végül egy remek sebész összerakta, és négy hónappal később elhagyhatta a kórházat.
null
null
Rob Farrell a balesetet akkor végignézte, majd odarohant a nőhöz és levette róla a motort, majd folyamatosan beszélt hozzá, hogy ne menjen el. “Mikor leszedtem róla a motort, azt hittem, már meghalt. Aztán meghallottam valami bugyogást, és akkor tudtam, életben van. Tudtam, hogy eltört a gerince. Maradj velünk, mondtam neki, majd megkérdeztem a nevét. Ő suttogva elmondta. Aztán takarót hoztam, hogy melegen tartsa.” Ezután elvitték a mentők.
A férfinek később azt mondták, meghalt a nő, de nem akarta elhinni. Végül az edzőteremnek hála találkoztak újra. A férfi egyik barátja ott volt edző, ahol Carter is, aki mutatta neki a nőt és mesélt arról, mi történt vele 10 éve. Így sikerült ismét találkozniuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.