Aktuális

Börtönben ült a tanárnő, hogy 12 éves diákjával családot alapíthasson – a szerelemnek vége

Bors

Létrehozva: 2017.05.31.

A pár története egészen 1996-ig nyúlik vissza, amikor a hatodik osztályos Vili Fualaau szerelembe esett tanárnőjével, Mary Kay Letourneau-val. A nő ekkor 34 éves volt, látszólag idilli házasságban élt jóképű férjével, akivel együtt nevelték négy közös gyermeküket.

A rossz családi hátterű diák és a tanárnőja között szövődött szerelemről egy évig senki sem tudott, mígnem a férj véletlenül rábukkant egy levélre, amit a fiú írt szerelmének.

A botrány ekkor tört ki, a nőnek a bíróság előtt kellett felelnie, amiért egy gyerekkel létesített szexuális kapcsolatot.  Erőszaktevőként ítélték el, az ekkor már a fiútól terhes asszonyt. Néhány hónappal az ítélet és az első közös gyermek születése után feltételesen szabadlábon volt Letourneau, akit miután egy autóban szexelve Fualaauval kaptak rajta, ismét a rács mögé küldték.

7 és fél évre ítélték el, ezalatt a büntetése alatt született meg második gyermekük. Ez volt a pont, amikor korábbi férje a négy közös gyerekkel együtt Alaszkába költözött.

Míg a nő börtönben volt, a fiatal apuka sok szenvedésen ment át, családja korábban sem, ezután sem állt mellette, a barátai, akik 14-15 évesek voltak, nem tudtak azonosulni a problémáival, amit többek közt a gyereknevelés okozott. Az egyetlen ember, akire szüksége volt, és aki támogatta is, szerelme volt – mesélte egy korábbi interjúban.

Letourneau szabadulása után, 2005-ben össze is házasodtak, így már hivatalosan is egy párként nevelték két lányukat, Audrey-val és Georgia-val. Az ekkor 21 éves fiatalember eddigre megvívta a harcát az alkohollal is, csak sok nehézség árán jutott el a boldogságáig. Lányaik ma már kamaszok, akik nyugalomban és boldogságban nőttek fel, azt gyerekként is tudván, hogy szüleik közt nagy a korkülönbség, de azt a részt kihagyva, hogy édesanyjukat szexuális bűnözőként ismeri a világ.

Ennek a boldogságnak lett vége most, 20 közös és 12 év házasság után, amikor a pár bejelentette, hogy 2017 májusától külön folytatják. A hivatalos eljárást a hónap elején már megkezdték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715105710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715105710
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715105710
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715105710
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715105710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715105710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715105710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos