Ártatlanul elítélve? Más helyett megy börtönbe Zsolt

Ártatlanul elítélve? Más helyett megy börtönbe Zsolt

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 28. 05:00
L. B.

Elképesztő dolgokon kell keresztülmennie a Záhony melletti kistelepülésen, Zsurkon élő P. Zsoltnak. A 45 éves férfi ártatlanul vonul majd börtönbe, csak azért, mert neve megegyezik egy falubéli emberével. Történt ugyanis, hogy 2012. októberében egy csempészbandára csaptak le a TEK és a NAV kommandósai a térségben, majd egy év múlva jött a behívó a férfinak.

– Bűnszervezetben elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, magyarán cigarettacsempészettel gyanúsítottak. Szinte felocsúdni sem volt időm, máris rabosítottak – mesélte a Borsnak Zsolt, akit akkori ügyvédje megnyugtatott, mondván mindent sikerül majd tisztázniuk.

Nem így történt. A beismerővallomást tett vádlott társai hivatalos, közjegyző által hitelesített közleményben jelezték a tévedést, valamint többször szóban is, hogy ez a P. Zsolt nem az a P. Zsolt, aki a bűntársuk volt. Ennek ellenére a hosszadalmas bírósági szakasz 2016-os első fokú tárgyalásán két év fegyházra ítélték az ártatlan férfit.

–  Nem történt szembesítés, nem történt semmiféle bizonyíték feltárása, mintha szándékosan nem foglalkoztak volna velem. A bíróság teljesen elzárkózott. Nem lehet szavakba önteni, amit akkor éreztem – fakadt ki Zsolt.

A középkorú, megtört férfi élete a meghurcoltatások során teljesen romba dőlt. Harminc év után kirúgták a munkahelyéről, de egészségi állapota is megromlott: nyolc kilót fogyott, cukorbeteg lett, és magas vérnyomá­sa miatt rendszeres kórházi ellátásra szorul.

– Az első tárgyaláson szembesültünk azzal, hogy nem jó ember áll mellettünk. A lelkiismeretünk nem hagyja, hogy egy ártatlan ember vonuljon börtönbe a bűntársunk helyett. A bíróság viselkedésére nincs mentség, olyan mintha a nyomozók és a bíró összejátszott volna – mondta lapunknak az ügy tizedrendű vádlottja.

A nyíregyházi törvényszék szóvivője, Toma Attila nem zárja ki a tévedés lehetőségét, de szerinte a bíróság körültekintően és szabályosan hozta meg az ítéletét.

–  A bíróság valóban beidéz­te a névazonos másik személyt, de a jelen lévő vádlottak nem mondták a szemébe az állításukat. Ezt követően mérlegelték a bizonyítékokat, és a bíróság úgy gondolta, hogy az eredeti­leg is gyanúsított férfi a bűnös – mondta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.