Anyák napi horror: patkányharapások borították az újszülöttet

Anyák napi horror: patkányharapások borították az újszülöttet

harapás
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 18. 20:00
Bors

Brutális sérülésekkel szállítottak kórházba egy 15 napos csecsemőt anyák napján az arkansasi Magnolia városában. A csöppség testét közel száz, patkányharapásból származó friss seb borította. Az egyik olyan mély volt, hogy gyakorlatilag a pici koponyáját is látni lehetett.

Az igen fiatal szülők felelőssége hamar felmerült az ügyben, pláne azt követően, hogy kettejük története nem igazán egyezett arról, miként is történt meg a baj. A gyermek anyja, a 19 éves Erica Shryock azt állította, hajnal fél hat körül aludt el, a pici pedig végig az ágyuk mellett volt egy mózeskosárban. Néhány órával később a csecsemő sírására ébredt - ekkor vette észre, hogy vér borítja. Az apa, a 18 éves Charles Elliott azonban arról beszélt: hajnal ötkor keltek a pici keserves sírására. Már ekkor látták a sérüléseket valamint a patkány-lábnyomokat - írja a WKBN.

A dokik megállapították, hogy a gyermeket órákig marcangolhatták a rágcsálók - valamint azt is szóvátették a hatóságoknak, hogy mindenképp gyanús, hogy a szülők csak reggel kilenc körül jelentek meg a kórházban. Az újszülött arcán hétfőn tartottak helyreállító műtétet, ám a szülők ekkor már nem lehettek mellette, őket ugyanis a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt tartóztatta le.

A pár egyébként később beismerte: tudtak a patkány-problémáról otthonukban, ám nem tettek ellene semmit, valamint azt is elmondták, jó darabig azért vártak azzal, hogy orvoshoz menjenek, mert féltek, hogy akkor elveszik tőlük a gyermeküket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.