1600 liter víz alatt zenél, de a fürdőkádban fél

1600 liter víz alatt zenél, de a fürdőkádban fél

dán
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 02. 17:00
Bors

Néhány kreatív és vállalkozó kedvű dán zenésznek köszönhető az AquaSonic nevű előadás, amit hatalmas, vízzel teli tartályokban keltenek életre. Nagyjából 10 év gyakorlás és rengeteg fejlesztés kellett a hét művésznek, hogy végül az 1600 literes akváriumukból adhassák elő zenéjüket. 

A Between Music nevű társulat, azaz Laila, Robert, Morten, Dea Maria és Nanna együttese a tavalyi bemutatkozása után idén turnéra indult Dániában.

Laila Skovmand a művészeti vezető, de ő felel a szövegekért, ahogy a zenét is ő írja. Képzett énekesként új kihívásokra vágyott, ekkor született a zenekar ötlete, majd kifejlesztett egy módszert, aminek segítségével buborékot képez a szájában, hogy ezen át énekelni tudjon a víz felszíne alatt is.

Mérnökökkel és szakemberekkel közreműködve sikerült létrehozni a vízálló hangszereket, ahogy a technikát is, ami lehetővé teszi a hangok megszólalását, rögzítését. Skovmand meg akarta mutatni, hogy a lehetetlen is lehetséges, ami eddig elég jól sikerült neki. Természetesen vettek búvárleckéket is a vállalkozásuk miatt, hiszen például a legútóbbi 50 perces előadásukra 6 órát próbáltak a tartályban.

Robert Karlsson a társulat másik fontos tagja úgy gondol magára, mint aki nem kifejezetten vízkedvelő ember:

– Én személy szerint nem nagyon kedvelem a vizet. A kádban könnyen klausztrofóbiássá válok, de amikor beülök a tartályba és zenélni kezdek, valahogy megnyugszom és biztonságban érzem magam – mondja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.