Markovics Zita azt mondta: a Csömöri út 101.-nél építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB-50-es típusú rombolóbombát.
A tűzszerészi munkálatok idejére 300 méter sugarú körben zárják le a környéket. Ez körülbelül 500-600 házat, 1000-1300 embert érint.
Szabó Tamás, a XVI. kerületi önkormányzat polgármesteri kabinetvezetője azt mondta az MTI-nek, hogy befogadó helyet létesítettek a Csömöri út 20. alatti Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában, ahol egészségügyi személyzet is jelen van. Elsősorban idős, beteg emberek fogadására készülnek; egy combnyaktörött, mozgásképtelen embert például a mentők segítségével vitték oda és minden felszereltség adott, hogy tudjanak róla gondoskodni.
Jelezte azt is, hogy szükség esetén több mint 2000 embert tudnának elhelyezni az intézményben, azonban várhatóan csak mintegy 50-60-an veszik azt igénybe.
Az önkormányzat gondoskodik a rendőrség és a tűzszerészek ellátásáról és a lakossági kommunikációról is.
Frissítés (21:20):
Elszállították a bombát, az emberek visszatérhetnek otthonaikba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.