Aktuális

Szexvád: szembesítették a tinilányt a mentőkkel

M. S.

Létrehozva: 2017.04.08.

Szexuális zaklatással vádolt meg két mentőst a 17 éves V. Szilvia. A lányt szembesítették állítólagos molesztálóival, és az ő szempontjából állítólag nem alakult jól a találkozás.

A Budai Központi Kerületi Bíróság még a múlt héten mindkét mentős esetében feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat, mert a kényszerintézkedést szükségtelennek tartotta. Mint ismeretes: tavaly egy tinilány azzal vádolta meg őket, hogy miután rosszul lett egy budapesti gyermekotthonban (társai szerint ivott és biofüvezett), és elindultak vele a kórház felé, egyszercsak megálltak, szexuális ajánlatot tettek neki, intim testrészeit fogdosták.

– Ilyen súlyú ügyekben nem jellemző, hogy a bíróság megszüntesse a kényszerintézkedést, ebből is látszik, hogy mennyire gyenge lábakon áll a lány vádja – mondta a Borsnak dr. Finta Eszter, a mentőautó-vezető ügyvédje. – Remélhetőleg hamarosan visszaveszik a meggyanúsítottakat az állásukba. Eddig nem hagyhatták el Pest megyét, ez pedig nyilván kizárta, hogy országos hatáskörű munkájukat teljesítsék. Most már a munkáltató kezében a döntés. Az ügyvédnő szerint a mentők számára az is kedvező fejlemény, hogy végre megtörtént az ismételt találkozás a tinilánnyal.

– Az első szembesítésről annyit elárulhatok, hogy a gyanúsítottak számára igen jól alakult, gyakorlatilag igazolódott, hogy a fiatal hölgy összevissza beszél. Indítványomra a szembesítés folytatódni fog – közölte dr. Finta Eszter.

Mint korábban megírtuk: az orvosi vizsgálat semmilyen nyomot nem talált a lányon, ami szexuális erőszakra utalt volna. Amennyiben kiderül, hogy V. Szilvia igaztalanul vádolta a két férfit, a lány ellen eljárás indulhat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023510
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023510
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?