Két ragtapasz az orron, egy a homlokon, hosszanti zúzódás a bal szem alatt, és beesett arc – külsőleg így festett a Közép-Európai Egyetem (CEU) megmentésére szervezett tüntetésen Demszky Gábor. A lazán öltözött, piros pulóverben mutatkozó volt főpolgármester megtévesztő külseje ellenére nagyon vehemensen állt az Országházat védő rendőrsorfal elé, és folyamatosan skandálta a kormányellenes rigmusokat.
Telefonon értük utol Demszkyt, aki csak annyit mondott: nem szeretne beszélni a ragtapaszokról, mert magánügynek tekinti. Annyit azonban elárult, hogy sportsérülést szenvedett. A főpolgármesterségtől 2010-ben visszavonult és nyugdíjba lépő Demszky hosszú évekig hallgatásba burkolózott, sem munkájáról, sem tartózkodásáról nem lehetett tudni. 2014-ben azzal került be a hírekbe, hogy egy budai buszmegálló mellett vizelt a bokorban. Akkor elismerte és megbánta tettét, arra hivatkozva, hogy előzőleg barátaival megivott pár pohár bort, és mivel nem volt a közelben nyilvános vécé, ezért könnyítenie kellett magán.
Az utóbbi időben tűnt fel a médiában, amikor a 4-es metró körüli, még nem bizonyított korrupciós ügyek kapcsán kezdte üldözni a kormánypárti média. Egy alkalommal még az Echo TV riporterét is megölelte mosolyogva, de nyilatkozni nem akart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.