Orgiát rendezett a tanárnő tanítványával és két férfivel

Orgiát rendezett a tanárnő tanítványával és két férfivel

Nagy-Britannia
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 23. 19:00
<p>Egy biszexuális tanárnő egy orgiát csapott két férfival és egy kiskorú tanítványával, az egyik férfinak utána 13 ezer fontot, csaknem 5 millió forintot ajánlott fel a hallgatásáért.</p>
Bors

Egy fegyelmi bizottság döntött a 45 éves, házas Francoise Jenkins ügyében, akinek két éven keresztül volt kapcsolata egy 18 év alatti diákjával.

Jenkinst örökre eltiltották a tanítástól az affér miatt, ami még akkor kezdődött, mikor 2007-ben tanári állást kapott a doncasteri iskolában.

A lány számát az iskolai adminisztrációs informatikai rendszerből vette ki Jenkins, összebarátkoztak, majd egy bálon el is csábította. A tanár adott egy italt az iskolai diszkó után a lánynak, majd elvitte magához, ahol lefeküdt vele és még egy férfival. A tanárnő állítása szerint ekkor nem történt szex, mert félt, hogy teherbe esik a lány.

Egy másik esetben nem csak a tinilányt, hanem egy barátjukat is áthívta a tanárnő és a fenti férfi, és most volt is nemi kapcsolat négyük között, ezt már mindannyian elismerték.

Az orgia után Jenkins a mindkét alkalommal jelen levő férfinek 13 ezer fontot, 5 millió forintot ajánlott fel hallgatási díjként. A tanárnő szerint viszont a férfi igényelt pénzt, nehogy eljárjon a szája. 

Jenkins a vizsgálat elején tagadta, hogy szexuális kapcsolat is lett volna a tanulóval, de aztán egy a diáknak küldött sms, melyben arról ír, hogy „ezeknek nem kellett volna megtörténnie”, végül elismerte a közösülést – számolt be róla a Sun.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.