Megölte magát a tini, mert nem bírta elviselni, amit a neten olvasott

Megölte magát a tini, mert nem bírta elviselni, amit a neten olvasott

troll
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 06. 15:20
Bors

Tysen Benz április 4-én vesztette életét, miután az orvosok hetekig küzdöttek érte március közepén elkövetett öngyilkossági kísérlete után. Az amerikai kisfiú történetét édesanyja hozta nyilvánosságra, de részleteket ő sem árult el, mert az ügyet már a rendőrség vizsgálja - írja a Metro.

A marquette-i tinédzser az amerikai tizenévesek életét élte, sportolt, tanult, és nehezen viselte az iskolai ugratásokat. A fiú kapcsán ugyanakkor anyja szerint március 14-ig fel sem merült az öngyilkosság lehetősége, ám aznap a közösségi médiában addig bántották, míg maga ellen nem fordult.

Részleteket az anya sem árult el, mint mondta, a jelenleg is tartó vizsgálatok miatt nem fedheti fel a részleteket.

– Az én fiam, Tyson Benz 11 éves tanuló volt, sportolt, volt humora, barátai, testvére, egyszerűen elképesztő fiú volt. Március 14-én hirtelen felindulásában úgy döntött, hogy eldobja magától az életet, mert nem bírt elviselni egy rettenetes támadást a közösségi médiában – jelentette be fia halálát a megrendült anya.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.