Aktuális

Ketyeg az óra a hétmilliárd nyertesének

BLN

Létrehozva: 2017.04.28.

Már csak két hete maradt átvenni mesés nyereményét annak a szerencsés magyarnak, aki februárban hétmilliárd forintot kaszált.

Ma már senkinek sem kell bemutatni Andraschek Lászlót, az egykor hajléktalanként élt győri férfit, aki 2013 őszén összekuporgatott pénzén vett egy skandináv lottót, s nyert 630 millió forintot. Az, hogy a sorsfordító szelvény tulajdonosa kiállt a nyilvánosság elé, sokakban megerősítette a reményt: bárkiből egy csapásra milliomos lehet, ha van egy kis szerencséje.

Februárban ugyanilyen gyökeresen változott meg egy ma­gyar játékos élete, aki az Eurojackpot 5+2 számát találta el, megnyerve ezzel a hétmilliárd forintos főnyereményt. Ekkora összegért Magyarországon még sosem lehetett játszani. Azóta sokan próbáltak rájönni a nyertes kilétére. Tordai Bence, a Párbeszéd párt szóvivője még arra is felszólította az újdonsült milliárdost, hogy fordítsa a pénz egy részét a kormány leváltására. Az illető azonban ettől még nem lépett színre, és a Szerencsejáték Zrt. is óvja a játékosok személy­azonosságát – ha csak maguk nem döntenek másképp.

Az tudható, hogy a szelvény nem veszett el, van gazdája. A nyertesnek most már csak két hete van jelentkezni a Szerencsejáték Zrt.-nél – a sorsolástól számított kilencven napig van erre ideje –, de játékszakértők szerint ez már minden bizonnyal megtörtént. A cég szóvivője korábban a Hiradónak nyilatkozott, Tordy Zsuzsanna szerint sem szoktak ilyen rendkívüli összegekről megfeledkezni a játékosok, inkább csak a kisebbekről.

Ilyenkor a nyertesnek egy külön erre a célra fenntartott telefonszámon kell jelentkeznie, s miután leellenőrizték, behívják egy személyes találkozóra. Bár a Szerencsejáték Zrt. központjában két ember ül le a szerencsés fogadóval, Andraschek László azt mondta: a lélektani hatásokra nem készítették fel őket. Azt azért javasolták, hogy lehetőleg minél kevesebb embernek árulják el, mi történt. Ezt követően a társaságnak harminc napja van átutalni a pénzt.    

Házat venne a magyar

A magyarok többsége a párjával osztaná meg azonnal, hogy ő a szerencsés nyertes, a második leggyakoribb opció a szülők és a gyerekek értesítése. A Szerencsejáték Zrt. friss felmérése szerint a hétmilliárdos nyereményből a válasz­adók 54 százaléka házat venne – főleg a budapestiek –, a fele otthagyná a munkahelyét, egyharmada saját vállalkozásba is fogna. De szintén egyharmad akkor is megtartaná állását, ha ennyi pénz ütné a markát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714972511
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714972511
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák