Legalább 2002 óta listázzák a pártok a választópolgárokat különböző szempontok alapján. A feljelentéseiről elhíresült Tényi István mondta ezt a Borsnak, aki a kétezres években a Fidesz tagjaként segítette a pártot aláírásgyűjtéssel. Aktivistaként házról házra járt a választói névjegyzék alapján, kiket lehet mozgósítani.
– A legmegbízhatóbbak tízest kaptak, a kevésbé megbízhatóak egyest. Aki a negatív tartományba került, nagyon ellenségesnek számított – árulta el a Borsnak. – Ha valaki visszaküldte a nemzeti konzultációs ívet, kapott egy pontot, ha nem, akkor egy mínuszt.
Tizenhárom éven át csöngetett be így Tényi hol az V., hol a VI. kerületben. Egyre pontosabban tudták, hová érdemes. – A módszer Kubatov-listaként lett ismert, pedig MSZP-s találmány. A Fidesz a 2006-os választások környékén fejlesztette fel – magyarázta az exfideszes. – Hogy ez mennyire törvényes vagy törvénytelen, nem tudom, az emiatt tett feljelentések után sosem állapítottak meg jogsértést, bűncselekmény gyanúja sem merült fel. Akkoriban minden párt lekérhette a teljes választói névjegyzéket, azaz nyolcmillió ember adatát.
Tényi szerint a pártoknál ez a belső adatbázis nyilvánvalóan most is frissül. – Annak idején még egyesével ikszeltük a nevek mellé, ki támogató, ki nem. Aztán a legmegbízhatóbb pártkatonák ültek hajnalig az irodában, és pötyögték be az adatokat. Ma már a papírok felső sarkában egy vonalkód van, azt felismeri a számítógép, és rögtön be is kerülhet az összes, papíron lévő adat a rendszerbe – avatta be munkatársunkat a Fideszből kizárt férfi, aki szerint ma nagyjából GPS-pontossággal meg tudják mondani, hogy egy adott címen ki hova szavazna.
Hozzátette: a pártoknak minden aláíróíven fel kell hívniuk a figyelmet, hogy az adatokat belső felhasználásra gyűjtik. Kérdés: Ki olvassa el az apró betűs részeket? A Bors szerette volna elérni Kubatov Gábort mindezek kapcsán, de nem reagált megkeresésünkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.