Hallgass, kutya!
Az állat ugathat unaloműzésből, ami ellen a foglalkozás és a sétáltatás lehet az ellenszer. Míg az emberek lételeme a szeretet, addig a kutyáknál a testmozgás az első, a szellemi aktivitás a második, és a szeretet ezek után következik. Ugathat az eb házőrzésből, ez főként a kertes ház udvaráról lakásba kerülő jószágoknál gyakori, de csaholhat szeparációs szorongás miatt is. Utóbbi esetben stressznek éli meg az állat az egyedüllétet, és akár szó szerint is szétszedheti a házat...
Ne harapjon!
Hiba, ha a gazdi a játék közben harapó kutya ellen kesztyűvel védekezik, mert így azt erősíti az állatban, hogy bármekkorát haraphat!
Ezért a játék közbeni harapás után dermedjünk meg és éles hangon jajduljunk fel, ahogy az alomban lévő kiskutyák is tennék. Ezekből a reakciókból tanulhat az állat. Ha agresszió áll a harapás mögött és a kutya a gazdijától is félti az ételét, játékát, sétáltatás közben pedig gyakran morog másokra, használjunk pórázt, szájkosarat, és kérjük tréner segítséget.
Szobatisztán
Ne az állat orrát nyomjuk a saját piszkába, hanem egy zsebkendőt és azt tegyük egy tiszta pelenkába. Annak szaga és helye jelzésértékű az állat számára, így legközelebb már mi magunk segíthetünk az ebnek a pelenkára pisilni. Ha sikerült, dicsérjük meg, a pelust pedig fokozatosan helyezzük közelebb az ajtóhoz, utolsó lépésként pedig tegyük a kapun kívülre.
Ijesztő zajok
A szomszéd fúrója és a mennydörgés hangja is ijesztő lehet a kutya számára. Ha szavainkkal és simogatással próbáljuk megnyugtatni, ellentétes hatást érünk el: megerősítjük a félelmében, ami szélsőséges reakciókhoz vezethet. Inkább legyünk közömbösek! A kutya a mi viselkedésünket figyeli, követi, s idővel ő sem csinál ügyet az effajta hangokból.
Felugrás másra
A kutya felugrása nem az öröm, hanem a tiszteletlenség jele, melynek alapengedelmesség tanításával és rövid pórázzal szabhatunk gátat. Neveljük: ha elfogadhatatlant tesz, fordítsunk neki hátat, fonjuk karba a kezünket. Ha nem kap megerősítő visszajelzést szemkontaktus, érintés és beszéd formájában, abból megérti, hogy rosszat tett. Ha másokra ugrál, tereljük el a figyelmét parancsszóval vagy zajdobozzal. Utóbbi egy pár kaviccsal megtöltött, és a kutya nemkívánatos cselekvésekor mellé a földre ejtett műanyag palack.
Dombi: nem szándékosan, de önzők vagyunk
Dombóvári István humorista azt vallja, az állatnak jobb a természetes közegében, mint a lakásban. – Önzők vagyunk, még ha nem is akarunk rosszat annak a jószágnak. Szerencsére nálunk odafigyelnek az állatokra, nem lifteznek a kutyákkal. Aki társasházban él, az arra szerződik, hogy kap egy keveset a szomszédaiból is. Egyébként a kutyaugatás semmivel sem rosszabb, mint egy átszűrődő veszekedés.
Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.