Felrúgta kórházi protokollt, hogy jót tehessen a betegével

Felrúgta kórházi protokollt, hogy jót tehessen a betegével

bor
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 10. 21:00
Bors

Egy dán kórház megosztott egy fotót, melyen az látszik, hogy egyik betegük utolsó kívánságát teljesítették, ami egyébként nemcsak nem szokás, hanem egyenes a törvény is tiltja. Mármint nem a kérés teljesítését, hanem konkrétan azt, amit a bácsi szeretett volna - írja a Yahoo. 

Carsten Flemming Hansen túl beteg volt ahhoz, hogy elvégezzenek rajta egy műtétet, amellyel az életét menthették volna meg. Így a nővérek és az orvosok is tudták, a bácsit nemsokára belső vérzés miatt elvesztik, ugyanis a hasi érkataszrófa az ő esetében már elkerülhetetlen volt.

Az idős férfi utoljára azt szerette volna, hogy mielőtt meghal, megnézhesse a naplementét, miközben cigarettázik és egy pohár bort is elfogyaszt. Egy nővér, Rikke Kvist megszervezett mindent és a család segítségével kitolta a férfit egy erkélyre, majd kapott két szál cigit, és persze bort is, így a múlt héten kedden este megnézhette a naplementét. Carsten Flemming Hansen ezt követően pénteken elhunyt.

“Nagyon hangulatos és nyugodt volt az az este” - mesélte a nővér. A kórház végül a család beleegyezésével posztolta a képet a Facebookon, ahol 60 ezren like-olták is. A bácsi halála után a kórház, a Aarhus Universitets Hospital szóvivője azt nyilatkozta: van ami fontosabb mint megfelelni egy szabálynak. Nyugodjon békében Cartsen. Kvist főnöke is kiállt a nővér mellett, és azt is hozzátette, hogy ettől még nem lehet a kórházban dohányozni és inni, de ezt mindenki nagyon jól tudja, illetve hozzátette, boldosággal tölti el a dán emberek reakciója a hírre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.