Ezek a nők képesek napi 60-szor elélvezni. Nem betegek!

Ezek a nők képesek napi 60-szor elélvezni. Nem betegek!

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 06. 21:00
Bors

A Channel4 brit tévéadón sorozat indult, amelynek középpontjában egy újonnan felfedezett jelenség, a szuperorgazmus áll. A szuperorgazmus nem valamiféle betegség, kutatók szerint a nők nyugodt körülmények között, jógázással gyakorolva érhetik el azt a fizikai állapotot, amely lehetővé teszi, hogy akár egymás után többször is elélvezzenek egy együttlét során. Korábban sokak szerint a sorozatos orgazmus csak városi legenda volt, ám mára a tudomány már bizonyítani tudja a létét - írja a Mirror.

A tanulmány egyelőre azt azonban még vizsgálja, hogy minden nő képes-e elérni ezt az állapotot, vagy erre csak néhányan alkalmasak.

A vizsgálat kulcsát az képezte, hogy rájöttek, aki egynél többször képes elélvezni alkalmanként, annak a szervezete több oxitocint termel, amely hormonként elősegíti a partnerek között a szexuális kötődés kialakulását. A kutatók szerint a szuperorgazmust produkáló nők felszabadultabbak, és szex közben inkább ellazultak, kevésbé koncentrálnak magára az orgazmusra.

A tévéműsorban megszólaló Dr. Leanne Wise szerint „azok a nők, akik könnyedén élveznek el, könnyebben pörgetik fel érzelmeiket, és képesek összpontosítani is azokat”.

– A szexuális együttlét olyan, mint játszani egy zenekarban. Előbb a saját hangszereden kell profivá válni ahhoz, hogy aztán másokkal is zenélhess. Ehhez persze sok idő kell – mondta a doktor. A műsor öt nőn keresztül vizsgálja a nem hétköznapi kutatás végeredményt.

A sussexi Danika elfoglalt anyuka, ám vállalta a kísérletben való részvételt, vagyis eljuttatta magát a csúcsra, miközben agyhullámait vizsgálták. A középkorú nőnek soha nem volt orgazmusa addig, míg az interneten meg nem tanulta, hogyan juttathatja el magát a csúcsra. Mindezt már bőven azok után, hogy gyermekei megszülettek.

– Úgy hiszem, hogy a testem megvárta a szüléseket, és utána lett alkalmas a szuperorgazmusra. Az első orgazmuson valami olyasmi érzés volt, hogy „kegyetlen napod volt, a gyerek most is ordít, nesze, itt egy gomb, ami kikapcsol” – jelentette ki a nő.

A 23 éves Nathalie elmondta, hogy ma már 60 orgazmusa is van egy éjszaka, szerinte ez elsősorban annak köszönhető, hogy nem monogám, és kicsit talán más a szexuális felfogása az átlagostól.

– Hatvannál is többször tudok elélvezni egy éjszaka, ha pedig valakivel jól ismerjük egymást, körülbelül 20-30-ig eljutok. Ha azonban kicsit sürgetjük a dolgokat, akkor is simán van 7-10 orgazmusom, ha pedig egyedül unatkozom, még akkor is összejön 4-5 orgazmus. Nem vagyok a monogámia híve – mesélte a 23 éves Nathalie, aki kapcsán a kutatók kimutatták, hogy már maga a pornófilmnézés is képes orgazmust kiváltani nála.

Az 59 éves Francisca viszont éppen azt mondja, hogy nála a monogámia segített a sorozatos élvezethez.

– Az én esetemben nehéz számszerűsíteni a dolgot, mert sokkal inkább tűnik folyamatos, állandó érzésnek, mintsem egymást váltó sorozatnak. Ráadásul, ha olyan férfival vagy együtt, akit igazán szeretsz, nem is fontosak a számok. Sokáig nem is tudtam, hogy ez ritkaság, és a többi nő nem hasonlóan éli meg a gyönyört – mondta a riport végén Francisca.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.