Celeb

Sarka Kata: Csak az ügyvédemnek mertem elmondani, hogy mi történt velem

kbv

Létrehozva: 2017.02.10.

A végletekig elfajulni látszik Hajdú Péter és Sarka Kata egykor idilli kapcsolata. A kétgyermekes anyuka kiborult, és olyan dolgokat hozott elő a múltból, amikről eddig senki sem tudott.

Forrás: Móricz István

Katát a Story ma­gazin csütörtöki írása borította ki, amelyben fotókat közöltek róla és állítólagos szeretőjéről, s azt is leírták, együtt alszanak. Az elmosódott képeken látszik ugyan egy férfi és egy női alak egy fekete luxusautóban, de egyikük sem azonosítható. A cikk szerint a férfi egyértelműen Hajdú egykori barátja, B. István. Hajdú úgy nyilatkozott a lapnak, nem lepte meg, hogy elkészültek a leleplező fotók. Sarka Kata már kora hajnalban azt írta ki kö­zösségi oldalára: volt férje rendszeresen, hónapok óta fizet egy újságírónak azért, hogy róla becsmérlő cikkek jelenjenek meg.

– Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt tíz évben rendszeresen velem tett, mert retteg, hogy ki­derül – fogalmazott sokat sejtetően Kata, akinek bejegyzéséhez minden eddiginél több hozzászólás érkezett. Reggeltôl délután négyig 501-en érezték úgy, hogy ebben a témában meg kell nyilvánulniuk. A Bors úgy tudja, Kata végleg megelégelte, hogy két-három hetente megvádolják valamivel, és így igen nehéz normális mederben tartani az indulatokat, amik amúgy is felerősödnek egy válóperes helyzetben.

A közösségi oldalon természetesen akadt a hozzászólók között, aki mellette, és volt, aki ellene emelt szót. Kata szokatlan módon majdnem az összesre vá­laszolt. Rengeteg titokra de­rült fény, amiket eddig csak sejteni lehetett, de még több megválaszolatlan kérdést hagyott maga után.

– Vége lett és ennek nyomós oka van. A nagy boldogságból az ember nem lép ki. Talán előbb kellett volna, de közel harmincévesen éreztem azt először, hogy el tudom tartani a gyerekeimet, és erős vagyok lelkileg – írta egy helyütt. Majd így folytatta: – Az utolsó fél évben derültek ki a megcsalások, és amiért én tűrtem különböző dolgokat kilenc és fél évig, akkor az abban a pillanatban értelmét vesztette. Én nem pocskondiáztam senkit, az nem az én stílusom. De megvédem a becsületemet – írta Kata, aki másutt azt is kifejtette, próbált már je­lezni Hajdúnak, hogy álljon le. – Megpróbáltam megmondani, de sajnos nem lehet hinni a szavának – fogalmazott Kata.

Ám hogy pontosan mit kellett elviselnie, azt nem írta le sehol. A Bors ezekről kérdezte Katát, de csak röviden válaszolt.

– Olyan dolgok történtek, amik nem szokványosak egy pár életében. Eltűrtem, amíg úgy hittem, hogy korrekt velem, úgy gondoltam, ennyi áldozatot meg kell hoznom a házasságomért, de amikor bizonyosságot szereztem a hűtlenségéről, már nem voltam hajlandó erre – mondta lapunknak Kata, akinél ekkor ismét rákérdeztünk, mégis miket kellett elviselnie, amire így válaszol: – Ezt egyedül a válóperes ügyvédemnek mondtam el, ha szükséges, elhangzanak majd a tárgyalóteremben, de csak zárt ajtók mögött, mert ezek olyan dolgok, amik nem tartoznak másra, és jóval túllépik a bulvárkategóriát – fogalmazott sejtelmesen Sarka Kata.

Nekik sem sikerült szépen elválni

– Pécsi Ildikó fia és Pártos Csilla a mai napig nem tudott megegyezni a válás után, perük még mindig tart, pedig kapcsolatuk már 2013 szeptemberében elérte mélypontját.

– Demcsák Zsuzsa nyolc évig élt házasságban, 2011-ben kezdődött a válásuk, ami csak három év múlva zárult le, de még mindig pereskednek.

– Nemcsák Károly és Darvas Ilona 21 év után döntött úgy tavaly, hogy külön folytatják, mégpedig azért, mert a színész megcsalta az asszonyt egy fiatalabb nővel.

– Angelina Jolie azzal vádolta szakításuk után Brad Pittet, hogy bántotta a gyerekeket.

– Ben Affleck és Jennifer Garner 2005-ben házasodott össze, a színész tíz év múlva bukott le bébiszitterükkel.

– Kim Basinger és Alec Baldwin kilenc év után vált el, lányuk láthatásán ment a vita hónapokig.

– Katie Holmes és Tom Cruise 2012-ben szakított. A pontos okokat a mai napig nem tudja a nyilvánosság, az viszont biztos, hogy Cruise csatlakozott a szcientológiai egyházhoz, nemegyszer korlátozta Holmest személyi szabadságában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713498011
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713498011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713498011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók