Beleharapott a kedvence, belehalt a kisfiú

Beleharapott a kedvence, belehalt a kisfiú

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 04. 19:00
Bors

A 10 éves Aidian Pankey 2013-ban elhunyt, miután kedvence - egy patkány - kicsit megharapta. A család beperelte a San Diego-i állatkereskedést  - írja a The Sun magazin. A kisfiúnak a nagymama vette meg a rágcsálót, amely fertőzött lehetett. A gyerek két hét után influenza szerű tünetetek produkált, majd két nappal később már halott volt.

A Petco állítólag 2001 óta több fertőzött rágcsálót is értékesített, holott tudtak arról, hogy ennek halálos következménye is lehetnek. Ha az orvosok időben tudják, hogy mi a baj, antibiotikus kezeléssel nagyrészt meg tudják menteni a fertőzött betegeket. Azonban a hányás, fejfájás, láz, sok esetben sima influenzát jelent, amire általában azt mondják, sok folyadék és pihenés segít a páciensen.

Az állatkereskedés ráadásul nem is figyelmeztette a nagyit az esetleges veszélyekre. A család csak a boncoláskor tudta meg, hogy mi végzett imádott fiukkal, az pedig külön szerencse, hogy nem terjed emberről-emberre a Patkányharapás-láz. A család és az állatkereskedés állítólag most, még azelőtt megegyezett, hogy az ügy a bíróság elé került volna.  

A szülők csak azért hozták nyilvánosságra az esetet, hogy minél többen értesüljenek róla, hogy milyen veszélyekkel járhat a patkánytartás. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.